eur:
395.63
usd:
372.14
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma

Galgagyörkön ma kommandósokkal rekonstruálták a romák elleni támadást - képriport

Befejeződött a romák elleni támadássorozat ügyében tartott, több mint négyórás helyszíni bizonyítási eljárás kedd délután a Pest megyei Galgagyörkön; az egyik gyanúsítottal több tucatnyi kommandós és rohamrendőr biztosítása mellett a mintegy két évvel ezelőtti fegyveres támadás körülményeit próbálták rekonstruálni.

Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője azt mondta: az összesen hat halálos áldozatot követelő bűncselekmény-sorozat egyik gyanúsítottja, K. Árpád vallomása alapján rekonstruálták a 2008. július 21-én történteket, őt szállították a Pest megyei településre.

Galgagyörkön 2008. július 21-én, kevéssel éjfél után lőttek rá három, romák lakta családi házra, a nyomozás eddigi adatai szerint ez volt a kilenc támadás közül az első.

A helyszíni bizonyítási eljárásra kedden 9 óra előtt érkeztek rendőrök kéttucatnyi autóval, terepjárókkal a Rákóczi utcába. Az ott lakók elmondásuk szerint reggel szembesültek azzal, hogy a rendőrség lezárta az utcát. A csuklyát viselő kommandósok, illetve a védőfelszerelést viselő rendőrök arra kérték őket, hogy amíg tart a bizonyítási eljárás, maradjanak otthon, s jelezték: az udvart semmiképpen nem hagyhatják el. A lakókban állításuk szerint ekkor tudatosult, hogy a 2008-ban történt támadással összefüggésben zajlik rendőri intézkedés.

A bizonyítási eljárás ideje alatt a rendőrök sem a megtámadott ház közelébe, sem az utcába nem engedték be az újságírókat. Szemtanúk az MTI tudósítójának azt mondták: a kommandósok a helyszínre szállították a géppisztollyal őrzött gyanúsítottat, akinek a fejére csuklyát húztak, kezét és lábát megbilincselték, és próbálták összevetni a nyomozás eddigi adatait a gyanúsított vallomásával. Az utcában lakók közlése szerint a gyanúsítottat közelről nem láthatták sem a házak ablakaiból, sem az udvarukról, mert a férfi a kommandósok gyűrűjében mozgott.

A település dombján, ahol a megtámadott házak találhatók, tucatnyi lesötétített rendőrségi autó állt, amelyekben védőfelszerelést viselő rendőrök ültek. Az utcában csuklyás kommandósok sétáltak, a házak közelében kutyás rendőrök álltak. Szemtanúk elmondása szerint az utca két oldalán, a dombtetőkön bűnügyi technikusok rögzítettek nyomokat és videóztak, fotóztak. A településen és a szomszédos falvakban járőrautók cirkáltak.

Egy neve elhallgatását kérő középkorú férfi a 2008 nyarán történteket felidézve azt mondta: a három, romák által lakott házra leadott lövések idején, éjjel egy óra körül vihar volt, dörgött az ég és villámlott, ezért eleinte nem gondolták, hogy lövések dördültek.

Mint hozzátette, a keddi bizonyítási eljáráson, amelyet háza ablakából és udvaráról figyelt, számukra kiderült, amit már korábban is sejtettek: három különböző helyszínről adták le a sörétes fegyverekből a lövéseket. Az egyik házat egy bokros területről leadott lövésekkel támadták meg, míg a másik kettőre már az elsőként meglőtt ház udvaráról tüzeltek. Ezeken a pontokon hosszabb ideig álltak a rendőrök és videokamerákkal rögzítették a részleteket.

A megtámadott házak annak a már romos állapotban lévő otthonnak a szomszédságában vannak, amelyből két héttel korábban a - bíróság által azóta jogerősen feloszlatott - Magyar Gárda segítségével egy vita miatt elköltöztettek egy nem roma családot. A helyi lakos elmondása szerint a július 21-ei támadáskor az elkövetők ezt az épületet felgyújtották, a berendezési tárgyakat az udvarra dobálták, a televíziót sörétes fegyverrel szétlőtték, ekkor lőtték szét az épülettel szemben álló ház ablakának redőnyét is. A bizonyítási eljárás során ennél az épületnél is hosszasan időztek a rendőrök - mondták szemtanúk.

A támadáskor minden házban lakók tartózkodtak, köztük kisgyermekek is, de személyi sérülés nem történt - mondta a szomszéd. Egy másik férfi, akinek a lakására annak idején szintén rálőttek, közölte: még ma is "elevenen él" az utcában lakók emlékeiben a támadás éjszakája, és a gyermekek megrémültek a több tucatnyi fekete ruhás rendőr reggeli megjelenésétől.

Kedd délután még zajlott a rendőrségi eljárás, a kommandósok és a rendőrök sorfalat álltak az utca elején, amikor a rendőrség a jelenlévő kéttucatnyi fotós, újságíró és operatőr figyelmét megkerülve egy másik utcán keresztül, "feltűnés nélkül" elszállította a gyanúsítottat egy lesötétített ablakú, szürke színű mikrobusszal. A járművet két terepjáró és két másik járőrautó kísérte, azokban csuklyát viselő kommandósok ültek.

A nyomozás eddigi adatai szerint Galgagyörk volt a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat első állomása. A Nemzeti Nyomozó Iroda által folytatott eljárás eddigi adatai szerint az elkövetők 9 helyszínen 16 lakóházat támadtak meg fegyverekkel és Molotov-koktélokkal, 55 emberi életet veszélyeztettek és öt súlyos sérülést okoztak.

A bűncselekmény-sorozat gyanúsítottjait 2009. augusztus 21-én Debrecenben, egy szórakozóhelyen fogták el, a négy férfi azóta előzetes letartóztatásban van.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×