eur:
395.74
usd:
372.16
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

BKV-ügy: Három ügyvédnél tartottak házkutatást

Három ügyvédnél tartott házkutatást csütörtök hajnalban a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) a Budapest Airportnál és a BKV-nál felmerült korrupciós üggyel kapcsolatban - közölte az RRI.

A három ügyvéd a rendőrség szerint szorosan kapcsolódik - a közleményben csak monogrammal jelölt - Rényi-Vámos Krisztinához és Sziebert Györgyhöz. A gyanú szerint a Budapest Airport, illetve a BKV volt jogi igazgatói - anyagi ellenszolgáltatás fejében - olyan külsős, a baráti körükhöz tartozó ügyvédi irodákkal kötöttek szerződést, akik alvállalkozóikon keresztül az elvégzett, vagy éppen el nem végzett munka díjának többszörösét számlázták ki. Az előre egyeztetett pénzösszegeket később visszajuttatták a két jogi igazgató részére - olvasható az RRI közleményében.

Alaposan feltételezhető, hogy az ügyvédi szolgáltatás mögött tényleges munkavégzés nem állt, vagy lényegesen kevesebb, mint amely a kiállított számlákon szerepel - írta az RRI.

A vesztegetési ügy tavaly december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén 4-én, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sziebert György.

Az üggyel összefüggésben Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport Zrt. jogi vezetőjét és Sziebert Györgyöt letartóztatták. Mindkettejüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

Fuzik Zsoltot, a BKV korábbi informatikai igazgatóját, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, Szegeden fogták el és vették őrizetbe február 3-án, majd a Budai Központi Kerületi Bíróság február 5-én elrendelte előzetes letartóztatását. A volt vezetőt gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×