eur:
395.3
usd:
372.43
bux:
66458.96
2024. április 16. kedd Csongor
A teli buszmegállóba csapódott, majd a kocsijáról törölgette a vért

A teli buszmegállóba csapódott, majd a kocsijáról törölgette a vért

A szemtanúk szerint nagy sebességgel a piroson hajtott át az az autós, aki hétfőn balesetet okozott Budapesten a Dózsa György úton, majd kocsijával több embert elütött egy buszmegállóban. Azt állítják, utána kiszállt, és az autóját kezdte tisztítani.

Hétfő délután két autó ütközött össze a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében, majd az egyik autó az ottani trolibuszmegállóba csapódott. A Borsnak egy szemtanú azt mondta,

a fehér Mercedes áthajtott a piroson,

már akkor majdnem elütött egy zebrán gyaloglót, utána ütközött össze a két jármű.

„Végignéztem az egészet, már a zebrán majdnem elütött valakit, pedig zöld volt a gyalogos jelzés” – mondta a szemtanú, és úgy látta,  a mercedeses a baleset után ki tudott magától szállni a kocsiból, majd a kocsijáról törölgette a vért, „nem érdekelte, hogy ott fekszenek a földön”.

A lap értesülései szerint a Mercedes tulajdonosa a baleset előtt félórával vette az autóját. Fejsérülést szenvedett. Barátai lapunknak azt mondták: higgadt vezetőnek ismerik, és úgy tudják, nem ő volt a hibás.

A 24.hu információja szerint a Mercedest vezető férfi a kecskeméti maffiaper egyik korábbi vádlottja volt, a lap értesülése szerint a balesetet szenvedett férfi a bűnbanda egyik oszlopos tagja volt, el is ítélték a perben.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×