eur:
394.03
usd:
365.68
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Nem az ajtón, és nem is munkaidőben ment be a vágóhídra a hentes

Rendszeresen meglopta volt munkáltatóját egy füzesabonyi férfi, aki vallomása szerint így akart elégtételt venni a foglalkoztatása során korábban őt ért sérelmekért. A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt ellene.

A vádlott 2016 áprilisának első hétvégéjén azért kereste fel volt munkahelyét, egy Füzesabony környéki húsüzemet, hogy onnan nagyobb mennyiségű hentes árut lopjon. A férfi átmászott az üzem kerítésén, majd az ablakot betörve bemászott az épületbe, és a folyosóról 30 kg füstölt tokaszalonnát vitt el.

Néhány nappal később  éjszaka ismét megjelent a vágóhídon, ahol megint betörte az épület ablakát, majd  26 kg szűzpecsenyét és csont nélküli karajt vitt magával.

Harmadszor tavaly április 12-ére virradóan járt lopási szándékkal a húsüzemben, amikor - a korábbi módszerrel - 20 kg füstölt kolbászt, 10 kg szűzpecsenyét, valamint 25 kg karajt tulajdonított el.

A több évtizede a szakmájában dolgozó hentes a gyanúsítotti kihallgatása során azzal indokolta a bűncselekmény elkövetését, hogy

így akart elégtételt venni volt munkáltatóján, aki a viselt dolgai miatt – a vádlott szerint - „megérdemelte, hogy betörjenek hozzá”.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség folytatólagosan, kisebb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádolja a férfit, akivel szemben közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt, valamint arra, hogy a bíróság kötelezze őt az okozott csaknem 200.000 Ft összegű kár megtérítésére, és az ezzel kapcsolatos illeték megfizetésére - számolt be a Heves Megyei Főügyészség.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×