eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Hamis oltási bizonyítványok miatt szabadulhatott el a sárgaláz

Hamis oltási bizonyítványok miatt szabadulhatott el a sárgaláz Angolában - közölték pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkatársai.

Az első megbetegedéseket tavaly decemberben egy luandai nyomortelepen észlelték eritreai menekültek körében, akiknek azonban volt igazolásuk a betegség elleni védőoltásról. Az orvosok valódinak hitték az iratokat, ezért kizárták a sárgalázat, viszont nem tudták azonosítani a kórt, és teljesen tanácstalanok voltak. Emiatt hetek mentek veszendőbe, holott jó eséllyel idejekorán meg lehetett volna állítani a járványt, ha azonnal kiderül, hogy sárgalázról van szó.

Így viszont immár 325 embert vitt el Angolában a ragály, amely ráadásul egyre jobban terjed. Már Kínából is jelentettek több sárgalázas megbetegedést, mindegyik fertőzött járt a közelmúltban Angolában, mert a kőolajban gazdag Angola és Kína szoros kereskedelmi kapcsolatban áll egymással. A héten az Angolával szomszédos Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában is megjelent a sárgaláz. Ennek hírére szakértők amiatt kezdtek aggódni, hogy esetleg nem lesz elegendő oltóanyag.

Angolában január óta a lakosság 40 százalékát már beoltották, és a WHO azt tervezi, hogy az év végére mindenki megkapja a vakcinát az országban. Kinshasa azonban hatalmas kockázatot jelent; 10 millió lakosa van, és igen hamar elszabadulhat a városban a járvány.

Az Egészségügyi Világszervezet már áprilisban azt javasolta az Angolába utazóknak, hogy oltassák be magukat sárgaláz ellen.

A sárgalázat a dengue- és a zikalázhoz hasonlóan szúnyogok terjesztik, de lefolyása sokkal veszélyesebb a másik kettőnél, és a súlyos állapotba kerülő, kórházi kezelésre szorulók körében a halálozási arány 75 százalék.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×