eur:
394.22
usd:
371.3
bux:
0
2024. április 16. kedd Csongor

Kábítószer a gyermekülésben

Gyermekülésbe rejtették a kábítószert azok a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei drogvásárlók, akik az M3-as autópályán tartott igazoltatásnál buktak le - közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán.

Fedor Rita százados elmondta: a sztrádán személygépkocsival utazó 30 éves hodászi, valamint két, 29 és 38 éves paposi lakost kedden állították meg ellenőrzésre a rendőrök az autópálya őri kivezető szakaszánál. A kocsi átvizsgálásakor a gyermekülésből 55 gramm kábítószergyanús anyag került elő.

A társaság Budapestről tartott haza, miután ott drogot vásároltak.

Az ügyben két férfi ellen kábítószer birtoklása miatt indult nyomozás, és a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat is.

Harmadik társuk, egy nő ellen bűnpártolás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Címlapról ajánljuk
Egeresi Zoltán az Arénában: súlyos üzenetet kapott Erdogan, de a hatalma nincs veszélyben

Egeresi Zoltán az Arénában: súlyos üzenetet kapott Erdogan, de a hatalma nincs veszélyben

Recep Tayyip Erdogannak ez lehet az utolsó ciklusa államfőként, hiszen a török alkotmány szerint nem indulhat több alkalommal a pozícióért. 2028-tól valóban új elnöke lesz Törökországnak? Erről, valamint a március 31-i önkormányzati választások jelentőségéről is beszélt Egeresi Zoltán Törökország-kutató, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×