eur:
393.76
usd:
365.13
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Megfenyegették Zamárdi jegyzőjét a Balaton Sound miatt

A balatoni szezon legnagyobb zenei rendezvényének számító Balaton Sound engedélyezése miatt megfenyegették Zamárdi jegyzőjét, aki emiatt rendőrségi feljelentést tesz. Öt éve a polgármestert fenyegették meg életveszélyesen a rendezvény miatt.

Dudás Anita, Zamárdi jegyzője az MTI-nek az üggyel kapcsolatban elmondta, levelet dobtak a kertjébe, amelyben újságcikkekből összeollózott és ragasztgatott szöveggel tudatták vele, hogy nem kellene engedélyezni a megafesztivált, mert annak súlyos következményei lesznek.

A jegyző közölte, rendőrségi feljelentést tesz a héten, egyébként pedig nem fél semmitől, és a történtek nem befolyásolják a munkáját. "Jogszabályok alapján és a szakhatóságok hozzájárulásával teszem a dolgomat" - hangsúlyozta.

Csákovics Gyula polgármester elítélendőnek nevezete a fenyegető levelet. (Öt évvel ezelőtt, amikor a polgármestert fenyegették meg életveszélyesen a Balaton Sound miatt, a programgazda Sziget Szervező Iroda egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel, de nem sikerült a tettes nyomára bukkanni.)

A polgármester elmondta, a Balaton Sound idején naponta tízszer annyian tartózkodnak a 2700 lakosú Zamárdiban, mint amennyi a népessége. Ez valóban komoly terhet jelent a településnek. Akadnak jogos észrevételek, panaszok, de nem ez a módja a megoldás keresésének - tette hozzá.

Az önkormányzatnak évente 50-60 millió forintos közvetlen bevétele származik a fesztiválból, közvetve pedig a helyiek, vendéglátósok, kereskedők is profitálnak a rendezvény vendégeinek nyújtott szolgáltatásokból. Zamárdi a bevételeiből hitel nélkül tudja biztosítani az önerőt pályázatokhoz, számos fejlesztést valósított már meg, és ingyenesek a strandjai, parkolói. Az állandó lakosok már elfogadták, hogy a tömegeket szórakoztató, a városnak is sokat hozó rendezvényért az előkészületekkel és az utólagos teendőkkel együtt nagyjából két hétig el kell tűrniük a nehézségeket, például az érintett strand korlátozott használata miatt. Jellemzően az üdülőtulajdonosok panaszkodnak és tiltakoznak újra és újra - magyarázta.

A héten a lakosságnak és az üdülőtulajdonosoknak rendezett fórumon tárgyalnak a felvetődött gondokról és keresnek kompromisszumos megoldásokat, készülve a jövő évi fesztiválra - mondta a polgármester.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×