eur:
395.43
usd:
372.25
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

A halálba zuhant a Cirque du Soleil akrobatája

A közönség szeme láttára halt szörnyet egy Las Vegas-i előadás közben a Cirque du Soleil egy légtornásza, akinek biztosítókötele ismeretlen okból kioldódott.

A párizsi születésű Sarah Guyard-Guillot 15 méterről zuhant a mélybe, amikor a produkció vége felé, egy csatajelenetben kábelen éppen felhúzták a magasba. Szemtanúk beszámolója szerint a publikum először azt hitte, hogy a zuhanás része a produkciónak, amely pár pillanatig még folytatódott, de aztán hangosbeszélőn jelentették be, hogy az előadást félbeszakítják.

A 31 éves kétgyermekes családanya Sassoon művésznéven a produkció 2006-os indulása óta vett részt a Ka című show-ban, de már 20 éve lépett fel akrobataként.

A világhírű kanadai cirkusztársulat vasárnap közleményben jelentette be, hogy teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal a haláleset körülményeinek tisztázásában. A Ka nevű produkció előadásait egyelőre lefújták.

A Las Vegas Sun című lap szerint a kanadai cirkusz történetében először történt halálos baleset előadás közben.

A Kanada franciaajkú Québec tartományában 1984-ben alapított Cirque du Soleil mára szórakoztatóipari "multivá" nőtte ki magát, előadásait a világ 300 városában 100 millióan látták eddig.

Címlapról ajánljuk

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
A Fehér Ház szertefoszlatta Zelenszkij reményeit, az ukrán segélycsomagról folyik a vita Amerikában – Híreink az ukrajnai frontról kedden

A Fehér Ház szertefoszlatta Zelenszkij reményeit, az ukrán segélycsomagról folyik a vita Amerikában – Híreink az ukrajnai frontról kedden

Republikánus törvényhozók azt javasolták, hogy próbáljanak meg egy csak Izrael támogatására vonatkozó törvénycsomagot elfogadni. A Fehér Ház hétfőn azonban megismételte, hogy Joe Biden amerikai elnök nem fog jóváhagyni egy önálló, egyedül csak Izraelt támogató finanszírozási törvényjavaslatot, a csomagnak Ukrajna támogatását is tartalmaznia kell. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fölvetette, hogy a NATO-országok úgy segíthetnék az ukrán védekezést, ahogy tették azt Izraellel, de a Fehér Ház szerint a két ország esete teljesen más, az Egyesült Államok nem fog részt venni az ukrajnai harcokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×