eur:
395.3
usd:
372.35
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Újabb pornós dicséri Tiger Woodsot: "Jól teljesített az ágyban"

Újabb pornószínésznő állítja, hogy viszonya volt Tiger Woods amerikai golfozóval.

Devon James egy amerikai rádiónak árulta el, hogy két és fél éven át tartott a kapcsolata a sztársportolóval. A pornósnak alkalmanként kétezer dollárt fizetett egy éjszakáért Tiger Woods, és néha még egy másik nőt bevontak a szexuális játékokba.

A 29 éves nő szerint a golfozó jól teljesített az ágyban, és szeretett irányítani. Devon James szólt arról is, hogy a sportoló a feleségéről is beszélt neki, azt mondta, Elin ritkán akar csak vele ágyba bújni.

A nő szerint kapcsolatuk 2006 és 2008 között tartott, és ezt híváslistákkal igazolni is tudja, ha erre lesz szükség. A pornós azért nem tálalt ki hamarabb, mert sajnálta a magánéleti botrányba keveredett Tiger Woodsot.

A sportoló tavaly november végén egy furcsa autóbalesettel hívta fel magára a sajtó figyelmét. A golfozóról azóta kiderült, hogy számos alkalommal és legalább 12 nővel csalta meg a feleségét. A szerencsés kimenetelű baleset vélhetően egy heves házastársi vitát követően történt, amit azt válthatott ki, hogy az egyik bulvárlap megszellőztette Woods házasságtörését.

A botrány kitörése után több szponzora is kihátrált a golfozó mögül, aki ideiglenesen visszavonult.

Címlapról ajánljuk
Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál
BL élőben

Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál

Egygólos előnyről kezdték a negyeddöntő-visszavágót a BL-ben, 6 napja a Barcelona Párizsban 3-2-re verte a PSG-t, az Atlético otthon 2-1-re a Borussia Dortmundot. A keddi továbbjutók egymás ellen mennek a döntőért.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×