eur:
394.69
usd:
365.27
bux:
65518.41
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Dutyiban töltötte a karácsonyt Charlie Sheen

Rács mögött töltötte karácsony napját Charlie Sheen; az amerikai színészt egy aspeni házból vitték el a rendőrök, a hírek szerint egy családi veszekedés miatt.

A Két pasi meg egy kicsi című sorozat sztárját péntek délelőtt vették őrizetbe a rendőrök testi sértés és fenyegetés miatt, ám késő délután már ismét szabadlábon volt - igaz, ehhez le kellett szurkolnia a 8500 dolláros (1,6 millió forintos) váltságdíjat.

Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy ki hívta ki a rendőröket ahhoz az aspeni házhoz, ahonnan a színészt az őrszobára vitték, ám valószínű, hogy családi vita lehetett az ok.

Charlie Sheent az ügyben Richard Cummins képviseli. A jogász szerint nem szabad elhamarkodott következtetést levonni a történtekből. "Úgy gondolom, a végén belátják, hogy ez az egész sok hűhó semmiért" - mondta.

Nem ez az első alkalom, hogy a színész összeütközésbe kerül a törvénnyel. 1996-ban azért tartóztatták le, mert rátámadt akkori barátnőjére dél-kaliforniai otthonukban, két évvel később pedig apja és pályatársa, Martin Sheen adta rendőrkézre kábítószer-használat miatt.

A sztár egyébként tavaly májusban nősült újra azután, hogy lezárult a válása Denise Richards színésznővel. Új neje, Brooke Mueller Sheen márciusban szülte meg első közös gyermekeiket, egy ikerpárt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×