eur:
394.06
usd:
365.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Felborította a Szuzukit a kamion - képekkel

Az utána eredő autósok állították meg az azt autóvezetőt, aki valószínűleg a Szolnok közelében történt baleset okozója volt. A balesetben senki nem sérült meg, de egy autó az árokban, egy pedig a feje tetején kötött ki.

Közlekedés balesethez riasztották a szolnoki mentőket és a tűzoltókat pénteken délután. A 4-es számú főútvonalon, a 93-as kilométernél két személygépkocsi és egy nyerges vontató ütközött össze.

Az ütközés következtében a Szolnok irányába haladó Skoda típusú személygépkocsi jobb első futóműve kiszakadt, és az út melletti árokba csapódott. A járműből az akkumulátor 40 métert repült.

A balesetben résztvevő második személygépkocsi - egy Suzuki Ignis - a tetejére borult, míg a Budapest felé haladó nyerges vontatónak a bal eleje sérült meg.

A mentők a helyszínen három sérültet láttak el. Állapotukról nincs információ.

A baleset bekövetkezésének pontos körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Az elsődleges vizsgálatok szerint a balesetet egy Budapest irányába közlekedő, előzést végző negyedik személygépkocsi okozta, melyet az utána eredő autósok állítottak meg.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×