eur:
393.76
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Dráma a levegőben: "Engedjetek, Istennel akarok beszélni!"

Kényszerleszállást hajtott végre Írországban az Air Canada légitársaság Torontóból Londonba tartó repülőgépe, miután az első tisztnek - az utasok beszámolói szerint - "mentális problémái" támadtak; egyebek mellett azt ordibálta, hogy Istennel van beszélnivalója.

A londoni Heathrow repülőtérre tartó Boeing 767-es, 180 utassal a fedélzetén, Shannon repülőterén szakította meg útját, miután a másodpilóta "megbetegedett".

Az utasok szerint ennek ijesztő tünetei voltak: az első tiszt üvöltözött, miközben a személyzet többi tagja kirángatta a pilótafülkéből, és végül olyan állapotba került, hogy kezét-lábát összekötözve, fizikai erőszakkal a gép padlójára kellett fektetni.

Az egyik utas elmondta: a pilóta nem tűnt részegnek, viszont rendkívül agresszív volt, hangosan szitkozódott, és mindenáron Istennel akart beszélni.

Az Air Canada és a shannoni repülőtér csak annyit erősített meg, hogy a gép személyzetének egyik tagja rosszul lett, és leszállás után a közeli Ennis város kórházának pszichiátriai osztályára szállították kivizsgálásra.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×