eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Az egész várost megbénították a bankrablók

Látványos postarablás színtere volt Göteborg, Svédország második legnagyobb városa keddre virradóra: állig felfegyverzett, álarcos banditák egyelőre ismeretlen összegű pénzt zsákmányoltak, majd menekülés közben több gépkocsit felgyújtottak, hogy üldözésüket akadályozzák.

A két, más források szerint több rabló éjjel egy és két óra között hajtotta végre vakmerő akcióját, a földre parancsolva a Göteborg központjában álló főposta épületében tartózkodó személyzetet.

Menekülésük során nem csupán autókat gyújtottak fel, hanem pokolgépnek látszó tárgyakat is maguk után hagytak, ezzel is nehezítve a rendőrség dolgát. A rablás során nem sérült meg senki.

A banditáknak sikerült megbénítaniuk Göteborg központját, a rendőrség bombariadót rendelt el, és lezárta a belváros több részét. A GT bulvárlap azt írta, hogy a rendőrök több autóbuszt rendeltek ki azoknak a lakóházaknak a kiürítésére, melyek mellett "gyanús" gépkocsik parkoltak.

A rendőrség órákig lezárva tartotta a környéket, miközben Göteborgba várták Al Gore Nobel-békedíjas volt amerikai alelnököt, aki kedden este egy díjat vesz át a városban.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×