eur:
393.76
usd:
365.11
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Hét órát ültek a repülőn, a felszállásra várva

Londonban egy technikai probléma következtében hét órán át kellett várakoznia 352 utasnak egy repülőbe zárva. Az utasokat folyamatosan azzal hitegették, hogy hamarosan felszállhat a Kubába tartó repülő, ám végül mégis törölték a járatot.

A Virgin Atlantic London-Havanna járata fél 10-kor indult volna, és egy kis késéssel 10 órára mindenki fel is szállt a gépre, miközben egy szerelő még mindig dolgozott az egyik hajtóművön.

11 órakor a személyzet bejelentette, hogy a technikai problémát 15 percen belül sikerül megoldani. A gép elindult, majd megállt. Ekkor azt közölték az utasokkal, hogy egy alkatrészre várnak.

Majdnem túl későn jött az alkatrész

Délután 1 órakor a kapitány bejelentette, hogy megérkezett az alkatrész. Háromnegyed 3-kor az utasokat arról tájékoztatták, hogy amennyiben fél 4-ig nem sikerül kicserélni az alkatrészt, a gép már nem indulhat el a jelenlegi személyzettel, mert túllépnék a megengedett munkaidőt.

Fél 4 előtt 5 perccel a gép ismét elindult a kifutón, a légi irányítás azonban ekkor észrevette, hogy a gép egyik kereke deformálódott. Így vissza kellett térniük az utasterminálhoz.

A rendőrök is kiszálltak a géphez az utasok lázadásától tartva

Ekkorra azonban néhány utas igen agresszívvé vált, ami nem is csoda, hiszen az egyikük beszámolója szerint egész idő alatt nem kaptak ételt, és vízből is csak két pohárnyihoz jutottak fejenként.

Egy nő elkezdte sértegetni a személyzetet, mire egy másik utas kijelentette: ha nem fogja be a száját, kiveri a fogait. Atrocitásoktól tartva a személyzet kihívta a rendőrséget.

Az utasok végül fél 5-kor hagyhatták el a gépet. Volt köztük olyan, aki már háromnegyed 9 óta, azaz közel 8 órája ült a gépen.

A Virgin Atlantic bocsánatot kért

A Virgin Atlantic, amely szerint ez egy egyedi eset volt, péntekre tette át a járatot, bocsánatot kért az utasoktól, és éjszakára szállást biztosított mindenkinek.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×