eur:
394.22
usd:
370.4
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Mel Gibson 40 milliárdot bukhat - és a többiek

Úgy tűnik az Oscar-díjas Mel Gibson karrierje romokban hever, miután antiszemita kijelentések sorozatát tette, amikor ittas vezetésért letartóztatták. A túlzásba vitt alkoholfogyasztás szakértők szerint mintegy 100 millió fontjába (azaz 40 milliárd forintjába) kerülhet a színésznek, ennyi jövedelemtől eshet ugyanis el antiszemita kirohanása miatt. A hollywoodi sztár azonban nem az egyetlen, akinek keményen meg kell fizetnie egy átivott éjszakáért. Nézze meg a listát!

Boris Becker - 20 millió font (8 milliárd forint)

Az máig sem tisztázódott, hogy az étterem vécéjében, vagy a takarítószerek tárolására szolgáló helyiségben kapta el a részeg Boris Beckert a hév. Az Angela Ermarkovával eltöltött órácska azonban nem kevés pénzébe került.

12 millió font ment el a válásra. Exnejének ezen túl tartásdíjat is fizet: havi 20 ezer fontot, plusz egy házat az Egyesült Államokban. Angelának is vett egy házat, és létrehozott egy pénzalapot a kalandból született lánya, Anna számára is.

Eriker Olafsson - 43 ezer font (17 millió forint)

A volt izlandi halásznak két év alatt kétszer sikerült részegen belehajtania ugyanabba a jachtba. Először 2002-ben törte össze egy átivott éjszaka után Jim és Trish Hughes hajóját, amelynek javításáért 25 ezer fontot kellett fizetnie.

Egy évvel később ismét meglátta a pár jachtját, és úgy döntött, odamegy hozzájuk bocsánatot kérni az előző évi eseményekért. A navigálás azonban nem sikerült tökéletesen, így másodszorra is összetörte a hajót. A számla ezúttal 18 ezer fontra rúgott.

Britney Spears - 300 ezer font (120 millió forint)

2004 szilveszterén a popsztár Las Vegasban köszöntötte az új évet, és vélhetően nem kevés alkohol hatása alatt úgy döntött: egy házassággal teszi emlékezetessé a bulit.

Britney kijózanodását követően hamar megjelentek a család ügyvédei, és semmissé nyilvánították az énekesnő gyerekkori szerelmével, Jason Alexanderrel kötött frigyét. Az 55 órás házasság Britney-nek állítólag 300 ezer fontjába került, ennyivel "szerelte le" ugyanis egykori kedvesét.

Nat Norgren - 1 millió font (400 millió forint)

A Merrill Lynch egyik ügyvédje egy céges karácsonyi partin a sokadik ital után megdicsérte egyik kolléganője melleit. A bank később állítólag 1 millió fontot fizetett ki munkahelyi szexuális zaklatás miatt.

George Best - 53 ezer font (21 millió forint)

Az egykori focisztár, aki épp olyan ismert volt alkoholmámoros kalandjairól, mint a gyepen nyújtott teljesítményéről, 2003-ban egy 53 ezer fontos Mercedes-szel próbálta kiengesztelni sokat szenvedett feleségét egy kimaradása után.

Mack Metcalf - 300 ezer font (120 millió forint)

Az amerikai férfi, aki 2000-ben 20 millió fontot, vagyis 38 millió dollárt nyert a lottón, egy részeg pillanatban 300 ezer fontnak megfelelő összeggel ajándékozta meg egykori szerelmét, Deborah Hodge-ot. Amikor kijózanodott, megpróbálta visszaperelni a pénzt, ám sikertelenül.

A Chelsea négyese - 320 ezer font (128 millió forint)

Öt évvel ezelőtt Frank Lampardnak, John Terry-nek, Eidur Gudjohnsennek és Jody Morris-nak két heti béréről kellett lemondania, miután részegen amerikai turistákat inzultáltak egy szállodában, pontosan egy nappal a szeptember 11-i támadásokat követően.

Chris Evans - 13 millió font (5,2 milliárd forint)

A brit műsorvezető egy 2001-es öt napos tivornya alkalmával elfelejtett bemenni a Virgin rádióban futó műsorába. Ez volt az utolsó csepp a pohárban: a rádió vezetői megszabadultak a sztártól, aki beperelte a Virgint igazságtalan elbocsátás miatt, és azért, mert megtagadtak tőle 8,6 millió fontnyi részvényopciót.

A bíróság nem osztotta véleményét, és amikor a Virgin visszaperelte, még az 5 millió fontos perköltséget is a műsorvezető nyakába varrták.

Lord Watson - 54 ezer font (22 millió forint) és 8 hónap börtön


A Skót Parlament volt tagja az alkoholt okolta azért, hogy felgyújtott egy hotelszobát. Az edinburgh-i szálloda biztonsági kamerái is megörökítették, ahogy a férfi 2004-ben meggyújtotta a szoba függönyeit.

Az 57 éves férfit kirúgták a Munkáspártból, nyolc hónapot töltött börtönben, és 54 ezer fontos képviselői fizetéstől esett el.

Dave Richards - 500 font (200 ezer forint) és 4 hónapi börtön


Alkoholmámorában a 24 éves fiatalember ellopott egy buszt, összetört egy taxit, majd elkezdett utasokat felszedni. Azzal bukott le, hogy nem tudta kezelni a jegykiadó gépet.

Címlapról ajánljuk
Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz
élő közvetítés

Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz

A Liverpool szempontjából katasztrofálisan „sikerült” első mérkőzés miatt háromgólos hátrányból kezdik a Vörösök Bergamóban az Atalanta elleni visszavágót. A tét az Európa-liga elődöntőjébe jutás. Szoboszlai Dominik visszakerült a kezdő tizenegybe, a középpályások közül Endo és Elliott is kimaradt.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×