eur:
394.02
usd:
364.85
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

"Megszökött" egy hétéves fiú az Alcatrazból

Egy hétéves fiú mindössze 47 perc alatt átúszott a híres Alcatraz szigetről San Franciscóba.

Kellemesen hűvös - mindössze ennyit mondott az arizonai Braxton Bilbrey, miután kijött a vízből.

A hétéves fiút edzője és két másik felnőtt kísérte a 2,25 kilométeres úszás alatt.

Elmondása szerint legközelebb a La Manche csatornát akarja átúszni.

Az Alactraz sziget az egykori szigorúan őrzött börtönről híres, többek között itt őrizték Al Caponét is.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×