eur:
393.77
usd:
365.46
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Gyereket lopott az autóval együtt

Egy dél-afrikai tolvaj egy autóval együtt véletlenül egy csecsemőt is ellopott. Az Oscar-díjas Tsotsi című dél-afrikai film történetére kísértetiesen hasonlító rablás ezúttal jól végződött: a tolvaj visszajuttatta a gyereket a szülőknek.

A 30-as éveiben járó Olga Botha kocsiját akkor lopták el, amikor pretoriai otthona előtt kiszállt, hogy kinyissa a kaput. A kisgyerek mellett az autóban maradt a mobiltelefonja is, amelyen sikerült a rendőrségnek elérnie a tolvajt.

A férfi, aki azt mondta a rendőröknek, hogy már várta a hívást, készségesen visszaadta a gyereket és a táskát is, amelyeket a megegyezésnek megfelelően egy iskola előtt hagyott. Neki ugyanis csak az autó kellett.

Még azt is megígérte, hogy később visszaviszi az autót is, mert - mint mondta - csak a hétvégén szeretné használni. Kedd reggelig azonban nem jelentkezett, így a rendőrök tovább keresik.

Paul Ramaloko, az ügyben illetékes nyomozó szerint könnyen előfordulhat, hogy a Tsotsi című film lágyította meg a tolvaj szívét, és ennek hatására adta vissza a gyereket.

A Tsotsi, amely egy fiatal gengszterről szól, aki ellop egy autót, és csak később veszi észre a csecsemőt a hátsó ülésen, az idén nyerte el a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat, megszerezve Dél-Afrika első aranyszobrocskáját.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×