eur:
393.76
usd:
365.1
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Belföld

Konkrét programot várnak Orbán Viktortól
2010. február 4. 12:01
Konkrét programot várnak Orbán Viktortól
A magyar mellett a nemzetközi közvélemény is nagy várakozással tekint a Fidesz elnökének péntek délutáni, tizenkettedik alkalommal megrendezendő évértékelő beszédére. Orbán Viktortól ugyanis konkrét programelemek ismertetését várják, bár szakértők szerint a legnagyobb ellenzéki párt vezetője ezekről vélhetően óvatosan beszél, mert a szocialisták a kampány során mindenképpen támadni fogják.
A szakértő szerint teljesen őrült a mostani nyugdíjrendszer
2010. február 4. 05:50
A szakértő szerint teljesen őrült a mostani nyugdíjrendszer
A jelenlegi járulékrendszer nem ösztönzi a munkavállalókat arra, hogy többet fizessenek be a nyugdíjkasszába a tb-n keresztül - mondta az InfoRádióban Mészáros József nyugdíjszakértő, aki szerint rendet kellene rakni a befizetett járulékok ellenőrzése ügyében is. A magánnyugdíj-pénztári rendszerről a szakértő azt mondta: annak létrehozásáért az adófizetők nagy áldozatot hoztak, és a Bajnai-kormány jogszabálya szerint ezt az áldozatot, több százmilliárd forintos közadományként kell átadni a pénztáraknak.
Burány Sándor: A Fidesz kampányeszközzé silányította a bizottsági ülést
2010. február 3. 17:04
Burány Sándor: A Fidesz kampányeszközzé silányította a bizottsági ülést
Az MSZP budapesti elnöke szerint a Fidesz kampányeszköznek akarta felhasználni az Országgyűlés költségvetési bizottságának tegnapi összehívását. A testület fideszes elnöke, Varga Mihály azért kezdeményezte az ülést, mert pártja szerint 2006-ban az akkori kabinet eltitkolta az államháztartási adatokat. Az eseményre meghívták Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt és Veres János volt pénzügyminisztert is, de ők nem mentek el.
×
×
×