eur:
393.96
usd:
364.65
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Belföld

Ötre emelkedett az iszapömlés halálos áldozatainak a száma
2010. október 8. 11:48
Ötre emelkedett az iszapömlés halálos áldozatainak a száma
Ötre emelkedett az ajkai vörösiszapömlés halálos áldozatainak száma: a veszprémi kórházban meghalt egy ember, akit súlyos sérülésekkel ápoltak - közölte a katasztrófavédelem. Közben Kolontáron leeresztették a halastó vizét, de a három eltűntet nem találták meg. Jelenleg is folyik a korábban átszakadt ajkai 10-es tározó körgátjának erősítése, amit száz emberrel és huszonöt nehéz teherautóval végeznek.
Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai katasztrófája történt
2010. október 8. 11:19
"Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai katasztrófája történt"
Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai katasztrófája történt hétfőn, amikor átszakadt a Kolontár melletti iszaptároló gátja - közölte Nagy Annak pénteken rendkívüli, nemzetközi sajtótájékoztatón. A szóvivő kijelentette: a kormány nem hagy magára senkit. Pintér Sándor szerint sokmilliárdos nagyságrendű költségekkel jár majd a Kolontár mellett történt iszapkatasztrófa utáni helyreállítás. A belügyminiszter azt is közölte, hogy zajlanak a kihallgatások az iszapömlés ügyében indult nyomozásban.
Szili Katalin: Az MSZP a társadalmi elvárással ellentétes intézkedéseket hozott
2010. október 7. 21:13
Szili Katalin: "Az MSZP a társadalmi elvárással ellentétes intézkedéseket hozott"
Kormányzása idején az MSZP a társadalmi elvárással ellentétes intézkedéseket hozott - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szili Katalin volt szocialista politikus, aki most a Szociális Unió elnöke. A korábbi házelnök szerint nézeteinek azért sem tudott többséget szerezni a párton belül, mert a liberális platform mindig domináns tudott maradni. Szili Katalin arról is beszélt, hogy új pártjának célja a minőségelvű közéletet kialakítása.
Térdig iszapban küzdenek az elöntött településeken
2010. október 7. 17:55
Térdig iszapban küzdenek az elöntött településeken
Több mint ötszáz ember küzdött csütörtök délután is Devecser utcáin, a házak portáin a vörösiszappal, amely négy napja öntötte el a Veszprém megyei kisváros jelentős részét. Az emberek az iszapban térdig gázolva próbálják menteni megmaradt vagyontárgyaikat. Közben a timföldgyár négy bankkal tárgyalt a szennyezett területek megtisztításának finanszírozásáról. A Duna főágán, valamint a Mosoni-Duna és a Rába torkolatánál is halpusztulásról érkeztek hírek. A Mosoni-Dunában csütörtök délután három óra körül mérték a legmagasabb pH-értéket, 9,2-est, míg a Nagy-Dunán 8,4 szintet mutatott ki a vizsgálat. A környezetvédelmi államtitkár szerint a neheze még hátra van. A katasztrófa térségének biztonságát nyolcvan egyenruhás, részben géppisztollyal felszerelt rendőr őrzi.
×
×
×