eur:
393.82
usd:
365.1
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Bús Balázs: "Érdemes a város határait az élethez igazítani"

Újragondolná Budapest közigazgatási határait Óbuda polgármestere. Bús Balázs szerint számos olyan - hivatalosan az agglomerációs településekhez tartozó környék van, amely alapvetően a főváros infrastruktúrájára épül. Ezeket pedig Budapesthez kellene csatolni - tette hozzá.

„Jó ideje látható, hogy a város szélén lévő agglomerációs települések úgy vonnak be a belterületbe földeket, úgy hajtanak végre településfejlesztéseket, hogy nem a saját infrastruktúrájukat fejlesztik, hanem a városit használják” - hangsúlyozta Bús Balázs.

A 3. kerületi polgármester, hozzátette, ezek a települések nem hoznak létre új óvodákat, bölcsődéket, iskolákat, Úgy fogalmazott, érdemes kiigazítani a város határát.

„Nálunk ez főleg Üröm esetében, Csillaghegy fölött látható, hogy ilyen területek jöttek létre, amelyek Ürömmel nincsenek szinte semmilyen kapcsolatban, alapvetően Óbudával épültek egybe” - jelezte Bús Balázs.

A 3. kerület polgármestere megvalósulást tekintve pesszimista.

„A jogszabály helyi népszavazásokhoz és a parlament döntéséhez köti az ilyen kiigazításokat. Nem vagyok benne biztos, hogy ez a közeljövőben megvalósíthat, mégis azt gondolom, hogy az életszerűség ezt indokolná” - fogalmazott Bús Balázs.

Mint elmondta, Óbudán például az egészségügyi, az oktatási rendszert az agglomeráció itt veszi igénybe, ez utóbbiból a városrésznek kétszáz milliós pluszkiadása keletkezett a korábbi években.

„A külső kerületi polgármesterek ezt támogatnák, az agglomerációs városvezetők azonban ellenérdekeltek, ők csak a tiszta bevételt látják ebből” - fogalmazott Bús Balázs.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2017. augusztus 19. 08:07
×
×
×
×