eur:
394.11
usd:
365.28
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ekkora kár érte az Állami Számvevőszéket

Az első becslések szerint több százezer forintra tehető, de akár a milliós nagyságrendet is elérheti az Állami Számvevőszék (ÁSZ) fővárosi központját ért kár - közölte az ÁSZ.

Horváth Bálint, az ÁSZ kommunikációs vezetője a közleményében azt írta, hogy a Közös Ország Mozgalom aktivistái szerdán narancssárga festékkel festették le az ÁSZ Apáczai Csere János utcai központjának épületét.

A számvevőszék műemlékvédelmi szakvéleményeket kért a károk felmérésére.

Az első becslések szerint az okozott kár több százezer forintra tehető, de akár elérheti a milliós nagyságrendet is - közölte Horváth Bálint. A kommunikációs vezető rámutat arra, hogy a támadás elkövetői a közvagyont rongálták meg, az adófizető állampolgároknak okoztak kárt.

Az ÁSZ vizsgálja a további jogi lépések szükségességét - fűzte hozzá.

Horváth Bálint hangsúlyozta: kizárólag az ÁSZ munkatársainak köszönhető, hogy sikerült megelőzni az ennél is nagyobb kárt, hiszen a támadás után azonnal elkezdték a kármentést, nekiláttak a festék gyors eltávolításának, ami azonban nem sikerült teljesen.

A porózus szerkezetű antik kőburkolat apró réseiben több helyen megmaradt a narancssárga festék, egyes falrészek elszíneződtek, valamint az épület vakolata több helyen megrongálódott - írta.

A kommunikációs vezető a közleményében kitért arra, hogy az ÁSZ-székháznak helyet adó épület, a Duna-korzó hét koraeklektikus háza közül egyetlenként maradt fenn. Az 1869-71-ben épült palotát a hajlított székeiről híres Thonet testvérpár építtette, tervezője Skalnitzky Antal és Koch Henrik építő cége volt, az épület műemléki védettség alatt áll.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×