eur:
393.89
usd:
365.1
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Vad történet: az agrárkamara összecsap a Magyar Közúttal

Vad történet: az agrárkamara összecsap a Magyar Közúttal

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke levélben szólította fel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezetőségét, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot a magyar gazdálkodóktól.

A TV2 Tények január 11-i riportjában elhangzott, hogy "az egyre több vadbaleset egyik oka a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerint az lehet, hogy az utóbbi időszakban a szántások egyre közelebb kerültek az utakhoz." A cég szóvivője úgy nyilatkozott, "ha betemetik az árkokat a gazdák, akkor a vadak is könnyebben tudnak eljutni a burkolatra".

A kamara közleménye szerint gazdálkodóknak azonban nem érdekük az utak melletti árkok beszántása, illetve egy akár kétméteres kerítést könnyen átugró szarvast mozgásában nem akadályoz semmilyen árok. A műsorban elhangzott kijelentések miatt a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara Vadvilág Megőrzési Intézetének véleményét is kikérték a témában, és kiderült, a vadak egyedi viselkedésére a gazdáknak nincs olyan hatásuk, hogy azokért felelősségük általánosan kimondható lenne.

A szakértők szerint a vadbalesetek csökkentésének egyik biztos módja hosszabb távon az utak melletti, mindkét oldali 5-10 méteres sík, csak fűvel borított sávok kialakítása lehet. Ezáltal az erdőből vagy például kukoricásból kilépő vad is időben láthatóvá válna. 

Válaszolt a Magyar Közút

Levélben válaszolt Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az agrárkamara észrevételeire. Ebben leírta, hogy a legkevésbé sem áll a cég szándékában kedvezőtlen színben feltüntetni a mezőgazdasággal foglalkozó vállalkozások és gazdák tevékenységét, sőt általánosságban megyei és mérnökségi szinten is aktív, szoros és jó kapcsolatokkal rendelkeznek a gazdálkodókkal. 

"A magam és munkatársaim nevében ezúton is elnézést kérek mindazoktól, akik sértőnek találták a hivatkozott – és az alábbiakban kifejtett módon félreérthetően összeállított - televíziós híradást

Társaságunk kommunikációs osztályát 2018. január 2-án kereste meg a Kisalföld című megyei napilap. Autósokkal és szakemberekkel folytatott beszélgetéseik alapján arról érdeklődtek, igaz-e, hogy amiatt jutnak el a vadak a közutakra, mert a gazdák az útpályáig szántják fel földjeiket. Erre alapvetően a társaságunk feladatairól nyilatkoztunk, megemlítve, hogy időnként mi is tapasztalunk olyat, hogy az utak melletti földeket művelők a szántással egyre közelebb jönnek az autósok számára biztosított útburkolathoz. De azt is megjegyeztük, hogy a hasonló esetekben egyeztetünk a gazdákkal, és ezek a megbeszélések általában eredményesek is.

A TV2 Tények című műsora ezt követően kifejezetten a vadbalesetekről érdeklődve készített riportot. A megadott tájékoztatásnak fontos eleme volt, hogy hangsúlyoztuk: számos oka lehet annak, hogy a vadak a közutakra jutnak, ebből csak az egyik az, ha a zöld sávként működő árkokat is beszántják. Semmiképpen sem tömeges jelenségről van szó, de sajnos a gyakorlatban előfordulnak olyan esetek, amikor ilyesmit tapasztalunk. Nem a gazdák általános tevékenységéről beszéltünk tehát, hanem arról, ha közúti területet is érintenek a földművelési munkáikkal. Az interjúban is arra hívtuk fel a figyelmet, hogy az árkok beszántása elsősorban a közutak állapotában okozhat problémát.

A teljes beszélgetésből kivágott, adásba került rész valóban alkalmas lehetett arra, hogy a nyilatkozatot a szabályszerűen eljáró gazdák sérelmesnek érezhessék. Ismételten megkövetve minden érintettet, megerősítem, hogy a közlés általánosító olvasata a legkisebb mértékben feleltethető meg társaságunk álláspontjának. A Széchenyi István Egyetem által megfogalmazott szakértői megállapításokkal egyetértünk, hiszen számunkra is fontos az út menti zöld sáv kialakítása és megtartása.

Bízom benne, hogy a fentiek alapján a továbbiakban is eredményes és jó kapcsolatot ápolhatunk valamennyi gazdálkodóval és mezőgazdasági szervezettel. Egyúttal tájékoztatom, hogy levelünket mi is közzétesszük weboldalunkon" - áll a levélben.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×