eur:
393.72
usd:
364.77
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Ezekre az ingatlanokra elővásárlási joga van az államnak

A világörökségi területeken az állam 8 napon belül léphet.

Az Országgyűlés által decemberben elfogadott törvénynek és az azt végrehajtó kormányrendeletnek megfelelően a világörökségi területeken álló egyes ingatlanokra az államnak ezentúl elővásárlási joga van, ez lakásokat, lakóházakat, termőföldeket és erdőgazdasági területeket nem érint - mondta Latorcai Csaba helyettes államtitkár az MTI-nek.

Ezekre az ingatlanokra elővásárlási joga van az államnak

A Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára közölte: a törvény célja, hogy hangsúlyosabban érvényesítsék a világörökségi egyezményben megállapított célokat, megakadályozzák, hogy az értékes területeken álló ingatlanok tömegesen külföldiek kezébe kerüljenek, vagy a világörökségi területhez nem méltó célra használják fel azokat.

Részletezte: az elővásárlási jog azt jelenti, hogy amennyiben az ingatlan tulajdonosa eladja azt, a leendő vevővel tervezett adásvételi szerződésben rögzített

azonos feltételekkel az állam beléphet a vevő helyére nyolc napon belül.

Amennyiben az állam részéről a megkereséstől számított nyolc napon belül nem érkezik válasz, azt automatikusan úgy kell tekinteni, hogy az állam nem él elővásárlási jogával.

Latorcai Csaba jelezte: ez az ingatlanok adásvételét érdemben tehát semmilyen módon nem lassítja.

Ha az állam él elővásárlási jogával, akkor a megvásárolt világörökségi területen álló ingatlan az állami vagyont gyarapítja - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×