eur:
393.55
usd:
364.53
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
A Jobbik képviselne mindenkit, aki ezt akarja ma

A Jobbik képviselne mindenkit, aki ezt akarja ma

A Jobbik felkészült az ország kormányzására, és arra, hogy tisztességes, biztonságos, élhetőbb Magyarországot teremtsen - jelentette ki Vona Gábor, az ellenzéki párt elnöke szombati budapesti jelöltbemutató sajtótájékoztatóján.

A politikus azt mondta: míg a baloldali pártok lényegében egymást akarják leváltani, addig a Jobbik a kormányt, és vállalják politikai képviseletét mindenkinek, aki ezt akarja ma.

Értékelése szerint a társadalom többségének egybehangzó véleménye szerint az ország rossz irányba halad, az emberek többet érdemelnének, ezért nem lehet 2022-ig vagy tovább várni az elszámoltatással, a demokrácia helyreállításával és a gazdaság fejlődő pályára állításával.

A néppártosodás gyümölcsei

A pártelnök jelezte azt is, hogy a Jobbik az elmúlt 5 évben végigment - a párt testületeiben ellenszavazat nélkül elfogadott - néppártosodási folyamaton, mint fogalmazott, ennek gyümölcseit most elkezdték leszedni.

Vona Gábor

testi-lelki-szellemi megújulást tart szükségesnek,

jelezve: ehhez egy pedagógusvezetőt, egy orvos-vezetőt és egy sportvezetőt indítanak egyéni jelöltként a fővárosban: Bardócz-Tódor András fizikatanárt a 2., Gyenes Gézát, a párt egészségpolitikusát a 12., és Kovács Tamás volt kardvívót és szövetségi kapitányt a 4. választókerületben.

A Jobbik képviselne mindenkit, aki ezt akarja ma

Bardócz-Tódor András arról beszélt: szerinte az iskolák ma látszólag működnek, de sem a tanítás, sem a nevelés nem hatékony, egyre nehezebb a tanárok dolga, a gyerekek pedig túlterheltek. Céljaként jelölte meg, hogy ezek ellen tegyen.

Gyenes Géza - aki 2010-től egy cikluson át már volt a párt országgyűlési képviselője - az egészségügy egész szerkezetének megváltoztatását, benne a társadalombiztosítási rendszer helyreállítását és az ellátó apparátus problémáinak megoldását sürgette.

Kovács Tamás úgy értékelt: a Fidesz letért a keresztény útról. Céljai között a János kórház fejlesztését, a zöldterületek megőrzését nevezte meg, és azt is jelezte: vissza kell hozni a szakmaiságot a sportba, nem lehet tűrni, hogy "dilettáns politikusok" vezessenek szakágakat.

Egyedül nyernének választást

Vona Gábor kérdésre válaszolva megerősítette: a Jobbik egyedül szeretne választást nyerni, és ha a parlamenti matematika megkívánja az együttműködést, akkor

mozgástere az új pártokig - az LMP-ig és a Momentumig - terjed ki.

Egy másik kérdésre azt is elmondta: elenyésző számban voltak csak olyanok, akik a néppártosodás miatt hagyták el a pártot, ezért sikerként értékeli a folyamatot.

A Jobbik elnöke az 1300 menekült befogadására vonatkozó kérdésre azt közölte: az ügyben a parlament rendkívüli ülésének összehívását javasolják.

Azt kérik, hogy a kormányfő napirend előtt számoljon be erről az ügyről - tette hozzá.

Faggatták az Állami Számvevőszék által kiszabott bírságról is. Azt válaszolta: az esetleges halasztásról egyelőre nem kaptak hivatalos értesítést, de önként nem fognak fizetni, mert törvénytelennek tartják az egész folyamatot.

A gyűjtésből eddig befolyt pénz sorsát kedden vitatja meg a párt országos elnöksége - ismertette a pártelnök.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×