eur:
394.72
usd:
365
bux:
65502.22
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A magyarok negyede e-személyire váltott - lapszemle

A Magyar Idők szerint kevesen dolgoznak ma már minimálbérért. A Magyar Nemzet a bulinegyedben tartandó népszavazásról írt.

A Magyar Idők cikke szerint kevesen dolgoznak már minimálbérért. A lap úgy tudja, hogy az év első hónapjában hivatalosan 303 ezer ember kapott minimálbért, ami bruttó 138 ezer forintra emelkedett. A szakmához kötött garantált bérminimumot a Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint 876 ezer munkavállalónak kell kifizetni. A szakszervezetek örülnek, hogy a korábbinál jóval kevesebben vannak, akik a legalacsonyabb adható kereseteket kapják, de árnyalja a képet a szürke foglalkoztatás, és széles körben vannak olyan dolgozók, akik csak néhány ezer forinttal kapnak többet a bérminimumnál.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy egyelőre csak két csapat – az Élhető Erzsébetváros Facebook-csoport és a parlamentbe törekvő párt, a Momentum Mozgalom – folytat tényleges népszavazási kampányt a bulinegyedről szóló februári népszavazás előtt. A Momentum szerint végzetes döntés volna az egész kerületre nézve az éjféli záróra, inkább kompromisszumos megoldásra kellene törekedni a lakosok és a szórakozóhelyek között. Az Élhető Erzsébetváros viszont csoport úgy véli, külföldi minták alapján az éjfél után nyitva tartó klubokat ki lehetne költöztetni a külvárosba.

A Világgazdaságban arról lehet olvasni, hogy eddig több mint 2,6 millió e-személyit kérelmeztek az állampolgárok. Bár az emberek többsége még csak személyazonosításra használja, már az okmányhoz köthető utazási funkció is elérhető, és az év első negyedében már a TAJ-kártyát is kiválthatja az új plasztikkártya. Az elektronikus aláírást igénylők száma is folyamatosan növekszik, már több mint 190 ezer okmány ezt is tartalmazza.

Újabb nagy döntés jöhet a roamingról – írja a Napi.hu. A portál szerint nagyon sok magyart is érinthet, hogy ha Szerbiának sikerül elérnie a roamingdíjak eltörlését az Európai Uniós országokkal, akkor negyedére eshet a mobiltelefonálás költsége a szomszédos országban lévő hívó vagy hívott felekkel. Azok az nyugat-balkáni államok is ezt szeretnék elérni, amelyek szintén csatlakozási tárgyalásokat folytatnak az EU-val.

A Magyar Idők arról készített összeállítást, hogy egy törvénymódosítási kényszer és a tőkehiány nehezíti a székelyföldi ásványvizek hasznosításának helyzetét. A semmibe elfolyó vizekkel a kitermelésből származó jövedelem is távozik a régióból. A Romániában palackozott, mintegy kétmilliárd liter ásványvíz több mint fele Székelyföldről származik.

A Portfolio arról ír, hogy küszöbön az új technológia robbanása, amely helyettesítheti a repülést. Szakértők szerint a földrészeken belüli utazások terén a gyorsvasutak már árban és sebességben is versenyképesek a légiközlekedéssel és a technológia fejlődése sokat segíthet a közeljövőben. Kínában már készülnek a 600 km/h-s sebességgel száguldó mágneses vonatok. A nagysebességű vonatok és a repülőgépek nagyjából 1000 kilométeres távon versenyképesek egymással.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor mész nyugdíjba - Hasonló életpályánál is hatalmas eltérések lehetnek

Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor mész nyugdíjba - Hasonló életpályánál is hatalmas eltérések lehetnek

A nyugdíjszámítás során meghatározó jelentőségű valorizácós szorzószámok minden évben a kedvezmények nélkül számított országos nettó átlagbér előző évi nominális növekedését tükrözik, az erről szóló idei kormányrendelet tervezetét március 13-án küldték társadalmi egyeztetésre. Miután a nyugdíjba vonulás évét megelőző év kereseti szintjéhez kell igazítani az 1988 óta figyelembe vehető korábbi évek kereseteit, az utóbbi években egyre erősebben érvényesül az a jelenség, hogy a nyugdíjigénylés évének meghatározó jelentősége van a nyugdíj összegének alakításában: minél későbbi évben igényli a nyugdíját a jogosult, annál jobban járhat, még nagyon hasonló életpályák esetén is. Ezt a méltánytalanságot sem az inflációs nyugdíjemelés, sem a 13. havi nyugdíj nem képes megnyugtatóan kezelni, megoldást csak a nyugdíjemelési eljárás olyan módosítása hozhatna, amelynek révén a nyugdíj megállapításának évétől függő valorizációs korrekció is megjelenne az emelés mértékét meghatározó tényezők között.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×