eur:
395.77
usd:
372.85
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma
Ilyen neveket ne akarjon adni a gyerekének

Ilyen neveket ne akarjon adni a gyerekének

Táblácskavirág, Zoralina, Lájra és Rwa – mások mellett ezeket a különös neveket sem lehet adni a gyermekeknek a jövőben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tavalyi decemberi döntésének köszönhetően.

A frissített lista szerint hiába reménykedtek azok, akik kislányukat Liennek, Nucának, Alízannának, Menórának, Zollának vagy Míliának szerették volna elnevezni. Ehhez hasonlóan nem lesz hivatalosan bejegyzett férfiutónév a Benni, a Vilko, a Zanót, a Kriger, a Valeryan, a Krisz, az Eljon és a Julius sem. Sőt: az Angel, de még Angél névkezdeményeket sem találta bejegyzésre méltó fiúkeresztnévnek az MTA - írta a Magyar Nemzet.

A nem támogatott utóneveket havonta listába rendezi az MTA, a decemberi itt tölthető le.

Az új keresztnév bejegyeztetésének kísérletekor érdemes figyelembe venni, hogy a nevekről döntő MTA Nyelvtudományi Intézete milyen alapelvek alapján mérlegel. Így például nem javasolt az olyan név kérelmezése, „amely hangzásában, jelentésében a gyerek személyiségfejlődésére nézve a későbbiekben vélhetően káros lehet, amely miatt például csúfolhatják, kiközösíthetik őt”.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 05:00
×
×
×
×