eur:
393.63
usd:
364.79
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Megközelítette a 2 ezer milliárd forintot a tavalyi egész éves államháztartási hiány - a nap hírei

A tagállami hozzájárulások növelését tartja szükségesnek az Unió következő költségvetési ciklusában az Európai Bizottság elnöke. Készen áll belépni egy Európai Haderőbe a Magyar Honvédség – jelentette ki a vezérkari főnök.

Megközelítette a 2 ezer milliárd forintot a tavalyi egész éves államháztartási hiány, ami GDP-arányosan 5 százalék felettinek felel meg - jelentette az előzetes pénzforgalmi adatot a Nemzetgazdasági Minisztérium. Hasonlóan magas éves deficitre legutóbb 2006-ban volt példa. A tárca hiánycélja 1.200 milliárd forint volt. Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár szerint az európai uniós programok előfinanszírozása áll a viszonylag magas pénzforgalmi hiány hátterében.

Magyarország az Európai Unió része marad - jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor a német Bild napilapnak adott interjúban azt mondta: Magyarország azzal teszi a dolgát, hogy védi a schengeni határt. Hozzátette: ez 2015 óta egymilliárd euróba került és Brüsszel egyetlen fillért sem fizet ezért. Úgy vélte: a menekültprobléma megoldása nem az, hogy az illegálisan az Unióban tartózkodó embereket szétosszák, hanem a segítséget kell odavinni, ahol a baj van.

A tagállami hozzájárulások növelését tartja szükségesnek az Unió következő költségvetési ciklusában az Európai Bizottság elnöke. Jean-Claude Juncker közölte: az egyik legnagyobb nettó befizetőnek számító Egyesült Királyság kilépése számítások szerint mintegy tízmilliárd eurós hiányt okoz majd a közös büdzsében. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy reagált, hogy Magyarország kész a bruttó nemzeti jövedelem 1,2 százalékára emelni a hozzájárulását az Unió büdzséjéhez.

A Magyar Honvédség készen áll belépni egy Európai Haderőbe, ha az a megfelelő politikai döntés után megalakul - jelentette ki a vezérkari főnök. Benkő Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a honvédségnek már most vannak uniós felajánlásai, illetve egy harccsoportja, amely a közös európai haderő része lehet. A vezérkari főnök hangsúlyozta: a Magyar Honvédség elsődleges feladata az ország szuverenitásának, területi épségének megőrzése, így ezeket a képességeket kell erősíteni.

Lezárult a számvevőszéki vizsgálat, a Jobbiknak 15 napon belül kellene befizetnie a 331 és félmilliós büntetést. A számvevőszék szerint a párt nem igazolta, hogy átláthatóan és elszámoltathatóan gazdálkodott a közpénzekkel, és tiltott támogatást fogadott el. Az ÁSZ a kiszabott büntetéssel azonos összeggel, 331 és félmillió forinttal csökkentené a párt állami támogatását is. Volner János, a Jobbik alelnöke törvénysértőnek nevezte a határozatot, és közölte: pártjának nincs pénze a bírságra, ezért újraindítja a gyűjtést az állampolgárok körében.

Cenzúrának tartja az LMP azt, hogy az oktatási kormányzat előzetes engedélyhez köti a pedagógusok, iskolaigazgatók önálló nyilatkozattételét. Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt szóvivője közölte: az LMP az ombudsmanhoz fordul. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal azután küldte szét a fenntartása alá tartozó intézményeknek a levelét, hogy egy komáromi igazgató számon kérte pedagógusát, amiért a tanár nyilvánosan sérelmezte a megrovásban részesült diákok névsorának kifüggesztését.

Jelentős szerepe van a gabona termésátlagának stagnálásában a korábbinál magasabb átlaghőmérsékleteknek Közép-Európában - közölte egy kutatás alapján a Magyar Tudományos Akadémia. Két magyar tudós csaknem 20 éves kutatásában az árpa, a búza, a kukorica és a rozs termésátlagait vizsgálta. A tanulmány alapján a magasabb középhőmérséklet akár 15 százalékkal csökkentette a négy legfontosabb gabonaféleség terméshozamait.

Az alapvető emberi jogok védelemére hívta fel a figyelmet a katolikus egyházfő. Ferenc pápa a Szentszéknél akkreditált diplomatákkal tartott találkozóján békét sürgetett a válságövezetekben. Hangsúlyozta: egyes alapvető emberi jogok még most is védelemre szorulnak, közöttük az élethez, az egészséghez, a munkához vagy a szabad vallásgyakorláshoz való jog.

A Három óriásplakát Ebbing határában, Martin McDonagh rendezése kapta a legjobb drámai alkotás Golden Globe-díját Hollywoodban. A film főszereplője Frances McDormand lett a legjobb drámai színésznő, Sam Rockwell pedig megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést. Dráma kategóriában a férfiak között Gary Oldman diadalmaskodott a Legsötétebb óra című filmben nyújtott alakításáért.

Életének 67. évében elhunyt Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész. Kutatási területe a sajtó-, eszme- és neveléstörténet, illetve a protestáns egyház története volt. A Duna Televízió alapító kuratóriumának is tagja volt. Tőkéczki László a Dunamelléki Református Egyházkerület világi főjegyzője, 2009-től főgondnoka volt.

Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×