eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Egymásnak feszülő vélemények a Válasszunk! 2018-ról

Egymásnak feszülő vélemények a Válasszunk! 2018-ról

Az InfoRádió által megkérdezett elemzők eltérően értékelték a "Válasszunk! 2018" csoport megalakulását. Van, aki politikai roncsderbinek nevezi, más szerint sikeres is lehet az együttműködés.

A Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint egyéni ambíciók állhatnak a "Válasszunk! 2018" elnevezésű csoport megalakulásának hátterében. Lánczi Tamás hozzátette: több hasonló kezdeményezés már korábban is volt, részben hasonló szereplőkkel, de ezek nem voltak túl sikeresek.

Az elemző úgy véli, hogy

a mostani csoport tovább színesíti a baloldalt,

de szerinte magukat futtatják, nem egységet képviselnek a tömörülés képviselői. 

Szerinte most azzal tud a legtöbbet tenni egy baloldali politikus, ha hátralép, nem pedig előre. A Válasszunk! 2018 elnevezésű csoportban

olyan nevek is szerepelnek, amiért azt inkább politikai roncsberbinek nevezte Lánczi Tamás,

mert új szavazókat nem hoznak és integrálni sem képesek. 

Az InfoRádió megkérdezte Pulai Andrást, a Publicus Intézet vezetőjét is, aki szerint új megközelítést képvisel a "Válasszunk! 2018" elnevezésű csoport,

mivel céljaival nem a pártokat, hanem a választókat kívánja megszólítani. 

Az eddigi hasonló, sikertelen kezdeményezéseket nézve, ez a mostani akár sikeres is lehet. Az elemző szerint a V18 gyakorlatilag a közös lista igényét is megfogalmazta, amely üzenet a kormányon lévő és az ellenzéki pártoknak is. 

Szimpátiával, de távolságtartóan fogadták az ellenzéki pártok a Válasszunk! 2018 csoport megalakulását.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője viszont örül annak, hogy nem mindenki ért egyet a kormány tevékenységével.

A szervezet budapesti tájékoztatóján Németh Péter, a Népszava korábbi főszerkesztője szerdán jelentette be, hogy a rendszerváltás utáni hat volt kormány több miniszterének és államtitkárának részvételével megalakult a „Válasszunk! 2018” csoport, amelynek Balázs Péter volt külügyminiszter a vezetője.

Az egykori tárcavezető kijelentette, hogy a kezdeményezéssel nem kívánnak egyik párt elé, vagy mögé sem beállni. Az Orbán-kormány leváltása érdekében buzdítják szavazásra a választókat

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×