eur:
393.78
usd:
368.96
bux:
65875.07
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Jövő heti sztrájkra készülnek, megvannak az időpontok

Jövő heti sztrájkra készülnek, megvannak az időpontok

Megkezdte a felkészülést a januárra tervezett sztrájkra a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete. A döntés oka, hogy a kormányt nem sikerült rávenniük a követeléseik elfogadására.

Jelen állás szerint január 12-én és január 15-én, vagyis pénteken és hétfőn tartanak kétnapos sztrájkot az önkormányzati hivatalokban. Az erről szóló felhívás kedden jelent meg az MKKSZ honlapján - számolt be az eseményekről az mfor.hu.

A szakszervezet türelme azért fogyott el, mert a kormány két tárgyalási forduló után visszavonult a béremelésről kezdeményezett egyeztetésekről. Azóta ajánlat nélkül hallgatnak - tájékoztat az MKKSZ internetes oldala.

Nagyjából 200 ezer olyan közszolgálati dolgozó érdekeit képviselik, akik kimaradtak a bérintézkedésekből és így fizetésük 10 éve nem emelkedett. A jövedelmi helyzetükre tett indítványokat pedig a kormány eddig minden esetben elutasította a szakszervezet szerint. Mint a friss közlésükből kiderül, a mai napig nem sikerült dűlőre jutniuk ebben a kérdésben.

Orbán Viktornak címzett korábbi levelükben is megírták: a vállalhatatlanul alacsony bérek és a fogyóban lévő képzett munkaerő miatt, hogy "ha most vasárnap" rendeznék az országgyűlési választást, előfordulhatna, hogy sok helyen nem lehetne megtartani azt.

Kérdés, hogy mi lesz a sztrájkból, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanis az előző év során kategorikusan elutasított minden olyan kezdeményezést, amely a munkavégzés felfüggesztésével célozta meg a követelések elfogadtatását. Szerinte egyszerűen nem létezik olyan, hogy valaki egy közhivatalban sztrájkoljon.

Címlapról ajánljuk
Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, viszont az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×