eur:
395.62
usd:
366.69
bux:
65620.71
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Keresztbe tettek a 3-as metrós népszavazásnak

Keresztbe tettek a 3-as metrós népszavazásnak

Január 3-án, vagyis szerdán kezdték volna az ellenzéki pártok gyűjteni az aláírásokat az MSZP-s Horváth Csaba kezdeményezésére a 3-as metró teljes akadálymentesítését célzó népszavazás kiírásához, ám az utolsó pillanatban egy magánszemély megtámadta a Fővárosi Választási Bizottságnak a budapesti népszavazást hitelesítő határozatát.

Horváth Csaba a Zoom.hu-nak azt mondta, a népszavazási kérdést jóváhagyó határozatot december 29-ig volt lehetőség megtámadni, és így is történt: ma kapott tájékoztatást arról, hogy a határidő utolsó napján egy magánszemély megtámadta a határozatot, így az nem emelkedett jogerőre, addig pedig nem kezdhetik el az aláírásgyűjtést. “Most a Kúriára kerül az ügy, ott 30 napjuk van a döntésre” – mondta.

A szocialista politikus biztos benne, hogy a Kúria elutasítja az állampolgár megtámadó határozatát, vagyis szerinte az egész “semmi másra nem jó, minthogy valaki politikai okból, a Fidesz és Tarlós István főpolgármester szándékainak megfelelően húzza az időt, és ne kezdődhessen el az ellenzéki aláírásgyűjtés”.

Ahhoz, hogy a fővárosi közgyűlés kiírja a helyi referendumot, legalább 138 ezer aláírást kell összegyűjteni 30 nap alatt.

Címlapról ajánljuk

Újabb drámai részletek a németországi buszbaleset ügyében

Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta a Lipcse közelében történt buszbalesetet. Az egyik utas szerint a szolgálatban lévő két sofőr baleset idején éles vitát folytatott egymással, ami elterelhette a kormánynál ülő vezető figyelmét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×