eur:
393.82
usd:
365.09
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
A pórul járt utasok nem kaphatnak kártérítést

A pórul járt utasok nem kaphatnak kártérítést

A sztornóbiztosítás nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor légiforgalmi sztrájk miatt törlik az utasok járatát mondta a Magyar Biztosítók Szövetsége utasbiztosítási tagozatának elnöke. Horváth Péter hozzátette: az előre megkötött biztosításokat az indulás előtt vissza is adhatják vagy új időpontra tehetik át.

Az utasbiztosítás esetén az indulást megelőző 24 órában lehet visszakapni a biztosítás összegét ugyanazon a helyen, ahol a biztosítást kötötték.

Sztrájk esetén tehát nem lehet kártérítést igényelni, hanem ugyanarra az útra lehet egy másik időpontra áttenni a repülőutat.

Nem sokan múlott

Nagyon úgy nézett ki, hogy az egyik legnagyobb légitársaságnál sztrájkot tartanak az ünnepek előtt. A munkavállalók kiszolgáltatottságán sokat spórolt a Ryanair, azzal, hogy a cég nem volt hajlandó a szakszervezetekkel tárgyalni, és minden pilótával egyenként állapodtak meg a fizetéséről és munkafeltételekről, nagyon sokat spórolhatott a légitársaság.

Ebből lett elege a pilótáknak, ezért péntek délutánra sztrájkot hirdettek, amelyhez több más légitársaság dolgozói is csatlakoztak volna, az ír pilótaszakszervezet valamikor a karácsony előtti héten akarta tiltakozásképpen a földön tartani a cég gépeit, és sztrájkkal fenyegetőztek a német, spanyol és portugál pilóták is. A cég így végül megadta magát, és bejelentette, hogy hajlandó tárgyalni a szakszervezetekkel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×