eur:
393.74
usd:
364.9
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kiderült, ki készítette Karácsony Gergely trágár vallomását

Egy hétvégén kiszivárgott hangfelvételen Karácsony Gergely arról beszél, nem kellett volna hagynia, hogy rábeszéljék, ő legyen a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje. A felvétel ügyét az Együtt kivizsgálta.

"Alapvetően az az érzésem, hogy a f*szért hagytam magam rábeszélni erre miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem" – mondja Zugló polgármestere, a Párbeszéd társelnöke a Karácsony Gergely és ami mögötte van című blogra kikerült 40 másodperes hangfelvételen.

Karácsony Gergely azt mondta, tudja, hogy ki készítette a felvételt, de azt nem árulta el. Az Index korábban arról írt, hogy az Együtt múlt hétfői elnökségi ülésén rögzíthették a felvételt, mielőtt a két párt szakított volna.

Az Együtt kivizsgálta az ügyet, és azt közölte:  Berkecz Balázs készítette a felvételt, de annak névtelen blogon történő elterjesztéséhez nincs köze.

"A párt alelnöke a vizsgálat során elmondta, hogy a felvételt még múlt pénteken saját Facebook oldalán publikálta kevesebb mint 10 percig, de mivel felismerte, hogy a Párbeszéd és az Együtt pártok közötti szövetség felmondása miatti csalódottság vezette csak, így azt azonnal törölte. A hangfelvétel napokkal későbbi, névtelen blogon történő publikálásához semmi köze nincs. Mindezek alapján az Együtt elnöksége a párt Etikai Bizottságát kérte fel eljárás lefolytatására.

Berkecz Balázs a vizsgálat lezárultáig önként felfüggesztette elnökségi tagságát"

- közölte az Együtt.

Berkecz Balázs bocsánatot kért a hangfelvétel érintettjétől.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×