eur:
394.76
usd:
370.35
bux:
65134.6
2024. április 19. péntek Emma
A Jobbik állítja, nem tud indulni a választáson, ha fizetnie kell

A Jobbik állítja, nem tud indulni a választáson, ha fizetnie kell

Gyűjtést indított a Jobbik, hogy fedezni tudja a kampányköltségeit. A párt azért szorul erre, mert az Állami Számvevőszék megbírságolta tiltott támogatás miatt. Több baloldali párt és politikus kiállt a Jobbik mellett.

A Magyar Nemzet értesülése szerint a jobbik elnöksége rendkívüli ülésen vitatta meg a kialakult helyzetet.

Az Állami Számvevőszék szerint a Jobbik több mint 330 millió forint tiltott támogatást fogadott el az év első felében. Ha ezt vissza kell fizetniük és megbírságolják őket, akkor nem tudnak elindulni a választáson - jelentette be Volner János, a párt parlamenti frakcióvezetője.

„Az összes erőforrásunkat a Fidesz által irányított pártállami Állami Számvevőszék elvette tőlünk.”

Simicska Lajos nem fizeti ki a Jobbik bírságát - mondta az ATV-ben Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő, a párt szóvivője.

„Lehet, hogy ő ki tudná fizetni, de nem vagyunk olyan nexusban.”

A Jobbik ezt követően bejelentette, hogy gyűjtést indít a kampányköltségek fedezésére, Vona Gábor pártelnök pedig a Hír TV stúdiójából üzent Orbán Viktor miniszterelnöknek.

„Idefigyelj, Viktor, te korrupt zsarnok, ha azt hiszed, hogy én vagy mi félünk tőled, nagyon tévedsz. Sem én, sem a Jobbik nem fél a Fidesztől és azt tapasztalom, hogy az emberek sem félnek a Fidesztől. Neked kell félned. 2017-ről azt hitted, hogy a lázadás éve lesz, de tévedtél, 2018 lesz a lázadás éve; a kormányváltó emberek el fognak söpörni téged és el fognak számoltatni, úgyhogy erre készülj, arra kérlek.”

A Jobbik mellett néhány baloldali párt és politikus is kiállt. Úgy vélik, hogy az Állami Számvevőszék kettős mércét alkalmaz, hiszen Simicska Lajos a Fidesznek is adott kedvezményes plakáthelyeket, amikor még a kormánypárt szövetsége volt.

Az MSZP azt írta a közleményében, hogy a Fidesz az ügyészség után a számvevőszéket is kampányüzemmódba kapcsolta. Ujhelyi István, a szocialisták európai parlamenti képviselője a Facebookon putyini-erdogani diktatórikus tempónak nevezte a történteket, Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbizto9nsági bizottságának szocialista elnöke egy sajtótájékoztatón emelte fel a szavát az ÁSZ eljárása ellen, frakciótársa, Harangozó Tamás pedig az ATV-ben kommentálta a hírt.

„Semmi vicces nincs benne. Én azon nem röhögök, hogy valaki mással csinálja, mert pontosan tudom, és az ország lassan megtanulhatná, hogy mindenki a sorban áll és a nap végén rá is sor fog kerülni.”

AZ LMP társelnöke, Hadházy Ákos kifogásolta, hogy a számvevők hamis adminisztratív okokra hivatkozva még a védekezést azt sem engedte meg a Jobbiknak. Az Együtt bejelentette, hogy csalás gyanúja miatt feljelentést tesz a Fidesz 2014-es plakátvásárlásai ügyében.

A Momentum viszont csak akkor hajlandó szolidaritást vállalni a Jobbikkal, ha az tisztázza az orosz kapcsolatait, válaszol a következő négy kérdésre: Üzletel-e egymással Kovács Béla és Szabó Gábor pártigazgató? Hozott be orosz pénzt a Jobbikba Kovács Béla?

Miért nem vizsgálták érdemben KGBéla ügyét? Hogyan engedhette meg magának a párt több ezer plakát bérlését, majd felvásárlását?

A Fidesz kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs azt mondta a Népszavának, hogy a Jobbiknak semmilyen problémája nem lesz, ha betartja a törvényeket.

Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék munkatársa a vádakra reagálva azt mondta a Magyar Időknek, hogy az ÁSZ A hivatalos dokumentumok alapján hozta meg a döntését, a bírság kiszabása nem hasraütéssel történt, ez az összeg a különbözet a piaci ár és a Jobbiknak felszámolt díj között.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Az iráni FARS hírügynökség szerint három robbanást lehetett hallani Iránban Iszfahán tartományban egy katonai bázison, ahol vadászgépek állomásoznak. Egy amerikai tisztviselő azt mondta, hogy Izrael mért csapást Iránra, a létesítmény nem nukleáris volt. Az iráni légvédelmet aktiválták. Napközben kétértelmű nyilatkozatok születtek azzal kapcsolatosan, valóban Izrael támadott-e, Teherán eddig nem vádolta ezzel meg a zsidó államot, a Hamász viszont igen. Közben Szíriát is támadás érte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×