eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma
Megvan, mikor zárják le a Lánchidat, az Alagutat és a BAH-csomópontot

Megvan, mikor zárják le a Lánchidat, az Alagutat és a BAH-csomópontot

Kezdődnek a csillaghegyi öblözet árvízvédelmi fejlesztési munkálatai - jelentette be Tarlós István. A főpolgármester beszélt a nagy fejlesztésekről is, és egyeztetés indul a fővárosi hajléktalanok sorsának rendezéséről is.

Indulnak a csillaghegyi öblözet árvízvédelmi fejlesztési munkálatai, az előrelépés komoly lesz - jelentette ki a főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Tarlós István azt mondta: jövőre megvalósul az Aranyhegyi-patak árvízvédelme és a pünkösdfürdői védmű magasítása.

A Barát-patak torkolatánál azonban nem biztos, hogy a fővárosnak kell megépítenie a védművet, mivel az Budakalász és Pomáz érdeke - tette hozzá.

A főpolgármester azt mondta, hogy a Dunával párhuzamos - római-parti - védmű nyomvonaláról néhány hónapig még folytatható vita. A főváros felkért egy "tudós társaságot", amelyben három egyetemi tanszék, a vízügyi főigazgatóság, valamint a tájépítészek egyik professzora is részt vesz. A grémium feladata, hogy

vitassa meg a római-parti védmű nyomvonalának "szakmai státuszát és követelményeit",

és adjon szakmai véleményt - mondta Tarlós István. Kitért arra is, hogy a part menti nyomvonalat támogatók és ellenzők képviselői is részt vehetnek majd megfigyelőként a megbeszéléseken.

Közölte azt is, hogy a Fővárosi Csatornázási Művek megbízott egy mélyépítési tervezőcéget, hogy készítsen még egy részletes összehasonlító szakvéleményt a Nánási út-Királyok útjai nyomvonalra.

A metrófelújítás ütemezése

A 3-as metró felújításáról szólva a főpolgármester közölte: az északi szakasz felújított állomásainak műszaki átadás-átvétele jövő decemberben történhet meg, ezután következnek majd a déli, végül a középső szakasz állomásai. Az utóbbiakra vonatkozó tenderek várhatóan jövő év elején fognak megjelenni, a szerződéskötések 2018 nyarára várhatók. A déli szakasz állomásain a munka 2018 harmadik negyedévében indulhat és 16 hónapig tart,

a középső szakaszon pedig legkorábban 2019 negyedik negyedévében kezdődhet meg az állomások felújítása.

A felújított orosz metrókocsik állítólagos rozsdásodásáról azt mondta, hogy az nem rozsda, hanem a mosásnál ottmaradt olajfolt.

Tarlós István szólt a 2021-ig megvalósítható nagyprojektekről is. Ezek között említette a Lánchíd és a Váralagút felújítását, amely 29 hónapot vehet igénybe, és 2018 harmadik negyedévben kezdődhet meg.

Várható a BAH-csomópont felüljárójának felújítása is; ennek az átfutási ideje 14 hónap, és 2018 második negyedévében kezdődhet - mondta. A főpolgármester hangsúlyozta, mindenképpen el akarják kerülni, hogy miközben zajlik a metrófelújítás, a Lánchidat, az Alagutat és a BAH-csomópontot is egyszerre zárják le.

A tervek között szerepel a rakparti aluljárók felújítása, valamint a belvárosi és városligeti távfűtővezetékek átépítése is.

Egyeztetés a hajléktalanokról

A hajléktalanokról szólva Tarlós István azt mondta, hogy ma gyakorlatilag csak az nem kap hajléktalanellátást, aki nem kéri, nem akarja vagy nem hajlandó igénybe venni.

A főpolgármester egyúttal

tűrhetetlennek nevezte, hogy a főváros "frekventált pontjai ne legyenek funkcionális használatnak megfelelő állapotban".

Ahol több százezer ember megfordul naponta, például a metróállomások aluljáróiban, ott rendnek kell lenni - jegyezte meg.

A főpolgármester közölte, januárban a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a máltai szeretetszolgálat, valamint az ombudsman bevonásával tanácskoznak majd arról, hogy mi a teendő az ügyben. "Emberséges megoldást akarunk, a hajléktalanellátás feltételeit tovább akarjuk javítani, de a városban rendet is akarunk" - hangsúlyozta.

Rámutatott arra is, hogy a fővárosi kezelésű közterületeken továbbra is szabálysértés életvitelszerűen tartózkodni, hiszen az Alkotmánybíróság a hajléktalanrendeletnek ezt a részét korábban nem semmisítette meg, csak a kerületek rendelkezéseit tartalmazó mellékletét. A szabálysértési törvény szerint közérdekű munka, ha pedig valakit hat hónapon belül már kétszer felelősségre vontak emiatt, elzárás is kiszabható. A főpolgármester úgy fogalmazott, hogy a "főváros eddig nem élt ezzel a lehetőséggel, de meg kell fontolni, ne éljünk-e vele a jövőben".

A sajtótájékoztatón részt vett Morva Emília, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közép-magyarországi régióvezetője, aki elmondta: senkinek nem kell azért az utcán maradnia, mert nincs a hajléktalanellátásban hely. Budapesten a szállásokon 5500 ágy van - a kihasználtságuk most 70-80 százalékos -, és 41 utcai gondozó szolgálat működik.

Kitért arra is, hogy a főváros 20 millió forintos segítségével a hajléktalanok fertőtlenítő fürdetését végző intézmény szolgáltatása, amely nyár közepe óta szünetelt, január végétől egy új helyen újraindul.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×