eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Megváltozik Magyarország közlekedése - itt az új KRESZ-tábla

Megváltozik Magyarország közlekedése - itt az új KRESZ-tábla

Letették az R67-es út alapkövét. Ez lesz az első gyorsút Magyarországon.

A gyorsút az autóút és egy emelt minőségű főút közé esik, ezért a megjelölésére használt KRESZ-tábla is hibrid. (Eddig is lehetett egy sima főúton is irányonként két sáv, az irányokat elválaszthatták fizikailag, korláttal, és arra is van jócskán példa, hogy egyes szakaszokon 90 helyett 100 vagy 110 kilométer per órás haladási sebességet engedélyeztek.)

A kék színű táblákkal jelölt autópályák és autóutak, valamint a zöld útirányjelzőkről is megismerhető sima főutak között átmenetet képző gyorsutakat tehát egy olyan tábla fogja azonosítani, amelynek rajzolata megegyezik az autóút kezdetét mutatóval, de színe nem kék, hanem zöld - írja a Fonódó blog.

Az első ilyen út a Balaton (azaz az M7-es) és Kaposvár között épülő R67-es – derült ki a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Fonódónak írt válaszából. Az R67-es középső, meghatározó szakaszának egyébként a napokban tették le az alapkövét. Az új útnak lesz még egy specialitása: egy szakaszán az elhaladó autók abroncsa dallamot fog játszani a burkolatba vágott vájatok megfelelő rezgése útján. Mégpedig a Republic együttesnek az út (pontosabban az előd 67-es főút) nevét viselő számát.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×