eur:
394.07
usd:
365.23
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Brutális béremelés jön

Brutális béremelés jön

Az idei 10-15 százalékos emelkedést követően jövőre 9-10 százalékos bérnövekedésre számítanak a versenyszférában a munkaadói és munkavállalói oldal képviselői, valamint az elemzők. A fizetéseket a minimálbérek már bejelentett további emelkedése, valamint a mind jelentősebb munkaerőhiány húzza felfelé.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének főtitkára a Magyar Időknek elmondta, az idei, bőven tíz százalék feletti átlagos fizetésemeléseknél szerényebb mértékben, 8-9 százalék körül emelhetnek a cégek 2018-ban, ugyanakkor a korábbi évekre jellemző alacsony, 3-4 százalékos emelések nem térnek vissza.

Kiemelte: ezek csak várakozások, mivel a vállalati szektorban nem januártól változnak a bérek, az üzleti terveket május végéig kell leadni. A munkaerőhiány továbbra is befolyásoló tényező lesz, ahogyan a minimálbérek már meghirdetett újabb nagyarányú emelése is. A versenyképességi pálya ugyanakkor még nem teszi lehetővé az idei bérfelzárkóztatási szintet, ráadásul az idei 15 százalékos minimálbér- és 25 százalékos bérminimum-emelés nagyobb nyomást jelentett a cégeknek, emiatt kisebb munkaerőköltséget tudnak kigazdálkodni - vélekedett.

Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének (MTSZSZ) elnöke úgy vélte, cégmérettől függetlenül, 10-15 százalékkal nőhettek az idén a fizetések a vállalati szférában a korábbi évek 3-5 százalékos emeléseihez képest, elsősorban a munkaerőhiány miatt. A szervezet várakozása szerint a versenyszférában jövőre is fennmaradhat ez a növekedési ütem, habár saját területén a szakszervezet szeretne újabb 15 százalékos bérfejlesztést kialkudni.

A bértárgyalások már tartanak, azonban a trend megváltozott, az év közbeni béremelések miatt már nem feltétlenül januártól jön az újabb bérrendezés, lehet, hogy azt év közben lépi meg a munkaadó, ráadásul számos vállalatnál tavaly többéves bérmegállapodás köttetett - részletezte az MTSZSZ elnöke.

Hozzátette, a szakszervezeteknek már nemcsak a bérfelzárkóztatás a legfőbb céljuk, hanem az úgynevezett közérzetjavító intézkedések kiterjesztése is. Példaként említette, hogy sok cég a megnőtt túlóraszám miatt több rekreációs lehetőséget nyújt dolgozóinak, illetve egyéb kikapcsolódási alkalmat kínál, emellett egészségügyi szűréseket is szervez.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×