eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

„A román centenáriumon el kell viselni a másik örömét és el kell viselni a másik bánatát”

Surján László szerint Erdély és Románia egyesülése centenáriumán magyaroknak és románoknak el kell viselniük a másik örömét és el kell viselniük a másik bánatát.

Az Európai Parlament volt alelnöke az aradi városházán beszélt erről szombaton az általa alapított Charta XXI megbékélési mozgalom szombati konferenciájának megnyitása előtti sajtótájékoztatón. Surján László úgy vélte: lehetetlen küldetésként lehetne címkézni a román és magyar értelmiségiek megbékélési kezdeményezését, de a történelem megtanította a két népet a lehetetlen helyzetek megoldására. Úgy vélte: azt kell megértetni, hogy ami az egyik nemzetnek öröm, az a másiknak bánat.

"Innen most az az üzenet megy Bukarestbe és Budapestre egyaránt, hogy van lehetőség arra, hogy egymást kölcsönösen tiszteljük" - fogalmazott a mozgalom elindítója. Megjegyezte: az Európai Unió nem arról szól, hogy románok és magyarok egymást marcangolják. Olyan idők járnak, amikor a két nép egymásra szorul.

"Szeretnénk megmutatni, hogy románok és magyarok akár a legkényesebb témákról is tudnak egymással úgy beszélni, hogy abból nem harag, hanem legalábbis megértés, ha nem is egyetértés jön ki" - fogalmazott Surján László.

A sajtótájékoztatón a házigazda szerepet betöltő Gheorghe Falca, Arad nemzeti liberális polgármestere kijelentette: városa garanciát vállal az üzenet képviseletére. Hozzátette: ha az aradi megbékélés parkjából - ahol egymással szemben helyezkedik el az aradi vértanúkra emlékeztető Szabadság szoborcsoport és az 1848-as román forradalom diadalíve - megmutatják azokat az értékeket, amelyekben hisznek, 2018 szép év lesz mind a románok, mind a magyarok számára, és arról gondolkodhatnak, hogy milyen közös tennivalóik vannak a következő száz évben mind Romániában, mind pedig az EU-ban.

A sajtótájékoztatón Gabriel Andreescu bukaresti emberi jogi aktivista fogalmazta meg, hogy nemcsak a román-magyar, hanem a román-román megbékélésre is szükség van. Amint elmagyarázta: a román társadalom is megosztott Erdély és Románia egyesülése 1918-as kinyilvánításának a centenáriuma előtt, mert vannak, akik magyarellenes kampány gerjesztésére használnák ki a centenáriumot.

Andreescu úgy vélte: a Román Akadémia tagjainak a februári magyarellenes, xenofób felhívása "kipukkant" ugyan, ennek ellenére 2018 veszélyekkel teli év lesz, mert a román ünneplés a beteljesedés érzése helyett magyarokkal szembeni ellenséges hangulatot alakíthat ki Romániában.

A Közös múlt, európai jövő című konferencia programjában román és magyar értelmiségiek előadásai szerepelnek a román-magyar viszonyról.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×