eur:
393.78
usd:
365.33
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Közlekedési kártya kell januártól - íme a BKK válasza

Közlekedési kártya kell januártól - íme a BKK válasza

Az elmúlt napokban több internetes oldalon tévesen jelent meg, hogy 2018. január 1-jétől kötelező közlekedési kártyahasználatot vezetnek be az elektronikus jegyrendszer keretében - közölte a BKK.

A Budapesti Közlekedési Központ felhívta a figyelmet, hogy 2018. január 1-jétől

továbbra is a megszokott módon lehet használni a közösségi közlekedési eszközöket, így egyelőre nem lesz szükség a közlekedési kártya kiváltására.

A rendszer bevezetésének feltétele a teljes infrastruktúra kiépítése, amely jelenleg is tart. A BKK a rendszer éles indulásával – így a közlekedési kártyák kiváltásával – kapcsolatban a megfelelő időben megadja majd a szükséges tájékoztatást minden fórumon.

  • A cég idén augusztusban kezdte el az első állomásokon a beléptetőkapu-rendszer és az érvényesítő készülékek telepítését, így már zajlik a beléptetőkapuk funkcionális működésének, illetve az eszközök háttérrendszerekkel történő kommunikációjának tesztje.
  • Az első beléptetőkapukat a Deák Ferenc téri metróállomás Sütő utcai kijáratánál telepítették, míg az érvényesítő készülékekkel a H6-os HÉV Közvágóhíd végállomásán találkozhatnak az utasok.
  • A következő időszakban folytatódik a beléptetőkapuk és érvényesítő készülékek állomási tervezése, engedélyeztetése és telepítése a metró- és HÉV-állomásokra.

A projekttel - és annak elhúzódásával - kapcsolatban az elmúlt időszakban több módosításra volt szükség, a BKK szerint elsősorban a törvényi változások, valamint a technikai fejlődés miatt. A változások közül a legjelentősebbek:

  • az elektronikus személyi igazolvány integrációja,
  • a 4G használata (3G helyett) a járműves és állomási infrastruktúrán,
  • a szükséges eszközdarabszámok módosítása,
  • valamint a kényelmesebb használat és a rendszer hatékonyságának növelése érdekében az eszközök fejlesztése.

A cég hangsúlyozta: a módosításoknak köszönhetően az üzemeltetési költségek csökkentését is elérték.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×