Életpálya
„Ha felakasztanak, akkor sem mondhatok mást, mint azt, hogy én az emberek érdekében ténykedtem” – vallotta tárgyalásán Spanberger György, a Budapest XVI. kerületi forradalmárok, a Balogh József és társai elleni – 14 vádlottat felvonultató – megtorló per ötödrendű vádlottja.
Spanberger György (1913 - 1957)
lakatos
Pilisvörösváron született 1913-ban. Miután bányász apját betegsége miatt leszázalékolták, a négy gimnáziumi osztály elvégzése után iskoláit kénytelen volt abbahagyni. Egy cipésznél lett inas, majd 1931-ben segéd. 1935-ben az egészségi állapota miatt nem sorozták be, később a katonai behívó elől többször hazaszökött Solymáron lakó szüleihez. 1944 augusztusában munkaszolgálatra vitték, ahonnan szintén megszökött, vallomása szerint azért, hogy három gyermekéről gondoskodni tudjon. 1946-ban háborús bűntett vádjával perbe fogták, a vád azonban, hogy a második világháború alatt az SS kötelékében szolgált, alaptalannak bizonyult. Ezt az 1956 utáni perében is kénytelen volt elismerni a bíróság. „1944-ben olyan voltam, mint az üldözött vad.” – vallotta erről az időszakról. „Ezután abból a pénzből, amit katonakoromból kerestem a szovjet katonáktól azzal, hogy csizmákat javítottam, Pesten 3 szobás lakást rendeztem be.” A háború után tehát végleg Budapestre költözött. Lakatosként helyezkedett el, először az 1. sz. Autójavító Vállalatnál, majd a Ruggyantagyárban. 1948-ban élettársa feljelentése nyomán elítélték, ötéves börtönbüntetését büntető munkahelyen töltötte le. Nős volt, három kisgyermek édesapja. Legkisebb, alig két hónapos fiát a tárgyalás alatt vesztette el.
„Az eljárás során nem lehetett felderíteni, hogy milyen terrorcselekményekben vett részt, kétségtelen azonban, hogy mindazokon a helyeken megfordult, ahol a budapesti ellenforradalom alatt a legsúlyosabb terrorcselekmények történtek” – áll halálos ítélete indoklásában. Ő maga sem tagadta, hogy október 23-án kapcsolódott be a budapesti forradalmi eseményekbe. Ott volt éjjel a rádió épületének ostrománál, majd a Köztársaság téren, a pártház október 31-i ostrománál is. Ezt követően egy kisebb corvinista csoporthoz, a VIII. kerületi Víg utcai rendőrkapitányságon berendezkedő fegyveres felkelőkhöz csatlakozott. November 4-e, a második szovjet intervenció után ment át a XVI. kerületbe, ahol a Keresztény Ifjúsági Szövetség néven alakult felkelőcsoport tagja lett. A Rákosszentmihályon október 28-tól szerveződő csoporttól egyik alapítója, Spanberger későbbi vádlott-társa, a perben életfogytiglanra ítélt Pataki László így emlékezett meg: „A forradalom kitörésének harmadik napján a barátaimmal úgy döntöttünk: nekünk is kell tennünk valamit. Az első utunk a Magyar Dolgozók Pártja helyi székházához vezetett. Bementünk az épületbe, és azt mondtuk: elfoglaltuk. Október 28-án az új székházunkban lakossági fórumot hívtunk össze. Közben kapcsolatba kerültem Markovics Kálmánnal, volt iskolatársammal, aki akkor az egyetemi katonai alakulatnál töltött be törzsparancsnoki tisztséget. A fórumon javasolta, hogy katonailag erősítsük meg a környéket. (...) Felderítést végeztünk a környéken, és őrszolgálatot láttunk el. Erre azért volt szükség, mert bár kivonultak a szovjetek a fővárosból, de Árpádföld határánál állomásoztak tankokkal, nehézfegyverekkel, tehát komoly harci előkészületek zajlottak. Mivel a tanácsrendszer szétesett, fő feladatunk kezdetben a lakosság ügyes-bajos dolgainak intézése volt, mint például a kenyérellátás biztosítása, a holtak eltemetése, a Vöröskereszt szervezet újjáalakítása. Az őrszolgálatokat, az őrjáratokat elláttuk, de éjszaka otthon aludtunk. Mondhatnám, másodállású forradalmárok voltunk.”
A szabadságharc leverése után a csoport folytatta a politikai ellenállást, röpcédulázott, és sztrájkra buzdította a lakosságot. A Balogh József és társai ügy vádlottjait leginkább ezért ítélte el a bíróság, Spanberger Györgyöt azonban egy november 6-i incidens miatt. Aznap reggel két szovjet katona jelent meg Rákosszentmihályon, a Rákosi úti óvoda és iskola környékén, ahová időközben a fegyveresek áttették a székhelyüket. Tűzharc alakult ki, amelyben a két szovjet járőr megsebesült. A küzdelem után a fegyveresek kórházba vitték őket, majd visszatérhettek csapattestükhöz. Az ügyészség azzal vádolta Spanberger Györgyöt, aki alá a csoport egyik parancsnokaként tíz fegyveres tartozott, hogy az egyik irányítója volt a támadásnak, majd a tűzharc befejeztével parancsot adott arra, hogy a két katonát ne a kórházba szállítsák, hanem valamilyen félreeső helyen öljék meg őket. Ezt a vádat mindvégig tagadta az eljárás során. „Én senkinek se mondtam, hogy lőjék le a sebesülteket. Ha ez lett volna a célom, akkor én lelőttem volna őket, és ott a helyszínen adtam volna utasítást a két szovjet katona lelövésére” – vallotta az egyik kihallgatásán. . A tárgyalásra beidézett tanúk között volt az egyik megsérült szovjet katona, aki a november 6-i tűzharcról elmondta: „háború volt, mi is lőttünk rájuk, ők is lőttek ránk, és ennek során megsérültem". Az első fokú halálos ítélet kihirdetése után Spanberger védője két újabb tanú meghallgatását indítványozta az ügyben a Legfőbb Ügyészségnek, erre azonban nem került sor. Az egyik tanú azt állította, a lövöldözést nem a rákosszentmihályi nemzetőrök kezdték, hanem a helyszínre érkező ismeretlen egyenruhások, másikuk pedig azt, hogy Spanberger György nem is volt jelen a lövöldözésnél.
A forradalom bukása és a fegyveres harc leverése után 1957 januárjában Spanberger megkísérelt Nyugatra szökni. „Eredeti tervem az volt, hogy családommal együtt Bajorországba megyek, ahol egy bátyám él, akit 1946-ban kitelepítettek mint svábot. Neki tudomásom szerint 50 hold földje és tanyája van, ott akartam letelepedni.” A határ közelében elfogták.
1957. február 15-én tartóztatták le. Első fokon a Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette népbírósági tanácsa a népi demokratikus államrend elleni mozgalomban való tevékeny részvétel és kétrendbeli gyilkossági kísérlet vádjával 1957. július 20-án halálra ítélte. Ezt a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Radó Zoltán elnökletével 1957. október 31-én jogerőre emelte. November 8-án kivégezték.
Forrás, felhasznált szakirodalom:
Balogh József és társai. BFL 2632/57
1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.
Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.
Idézetek
Schild Mihály, árpádföldi nemzetőrként került egy perbe Spanberger Györggyel. Így emlékezett vissza az őket érintő forradalmi eseményekre és az elsőfokú tárgyaláson történtekre:
„Nem volt ez olyan nyugodt környék, többek között a közeli Rákosszentmihályon is alakult ki tűzharc az ellenállók és a megszállók között. A lövöldözésben egy szovjet tiszt meg is sérült. Ennek, valamint annak az akciónak, amelynek során ismeretlen forradalmárok kézigránátot dobtak be egy közismerten kommunista férfi házának ablakán, ittuk meg mi is, árpádföldi srácok a levét. A forradalmat követő megtorlás során ugyanis letartóztatták a rákoszentmihályi nemzetőrség mind az öt-hat tagját... Ezt a létszámot azonban túl kevésnek találták egy országos jelentőségű perhez, ezért sebtiben hozzácsaptak bennünket, árpádföldieket is. Így lettünk mi, tizennégyen a rákosszentmihályi fiúk. (...) A Népbíróság nevezetű színházban a tanúként beidézett orosz katonatiszt volt a legkorrektebb: ő azt mondta, hogy háború volt, mi is lőttünk rájuk, ők is lőttek ránk, és ennek során megsérültem. A bírák azonban vért akartak. Az ügyész öt halálos ítéletet kért, ebből az ötödrendű vádlottat, Spanberger Györgyöt az említett lövöldözés miatt valóban halálra ítélték. (...)”
Internetes forrás: http://1956.mti.hu/pages/News.aspx?ID=152756
(A letöltés ideje: 2017. november 9.)
A Népszabadság hírei a kivégzése napján
1957.11.08.
A Szovjetunió megelőzte az Egyesült Államokat a rakétatechnikában
(...) A második mesterséges hold legjelentősebb vonása nagy súlya, ami kétségkívül bizonyítja, hogy az oroszok feltalálták az interkontinentális irányított lövedékhez szükséges hajtóerőt. (...)
Nemzetköziség parancsa: az összes szocialista erők teljes egysége
Tito elnök cikke a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójáról.
„ (...) Az októberi forradalom, a lángeszű Lenin eszmei és szervezői műve, ma már több mint egymilliárd ember tulajdonává vált. (...) ”
A kínai szocialista demokrácia nagy eredménye
A Zsenminzsipao vezércikke
„ (...) a szocialista demokrácia fejlesztése biztosíték arra, hogy a legszélesebb néptömegek, minden dolgozó ember érdekei szem előtt legyenek, maguk a néptömegek építsék fel saját, új életüket, számoljanak fel mindenféle kizsákmányolást. (...)”
