eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
A luxemburgi focikudarc is téma volt a Házban

A luxemburgi focikudarc is téma volt a Házban

Az egészségügy helyzete, a fiatalok kilátásai és a bajba jutott devizahitelesek ügye is szóba került az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.

Miután röviden megemlékezett a Ház a Magyar Nyelv Napjáról, napirend előtti felszólalásában Tóth Bertalan, a szocialista párt frakcióvezetője úgy látta, hogy miközben a kormány rengeteg forrást önt a sikertelen magyar futballba, utalva a luxemburgi vereségre, sokaknak nincs háziorvosuk vagy nem jutnak megfelelő színvonalú egészségügyi ellátáshoz.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlament államtitkára úgy látta, hogy az MSZP még a magyar focinál is gyengébben teljesít, majd emlékeztette a képviselőt a korábbi szocialista kormányok egészségügyet érintő megszorításaira. Úgy vélte, hogy a Fidesz-kormányok már többet juttattak az ágazatnak vissza, mint amennyit az MSZP elvett.

Szél Bernadett, az LMP képviselője szerint a kormányfő által nemrég elmondottakkal ellentétben a magyar fiataloknak nincsen pozitív jövőképük, hiszen látják, attól, hogy valaki tisztességgel dolgozik, nem biztos, hogy meg is tud élni fizetéséből, ezért új gazdaságpolitikát szorgalmazott a politikus.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára válaszában egyebek mellett a minimálbér emelésével, az energiaárak csökkentésével, a nyugdíjak értékének védelmével és az otthonteremtési programmal érvelt.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselője a bajba jutott devizahitelesek mellett állt ki felszólalásában, rámutatva, hogy míg most is tartanak a kilakoltatások, a bankok rekordnyereséget érnek el ügyfeleiken.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára megismételte korábbi álláspontját, hogy a kormánypártok, figyelembe véve a törvényi kereteket, mindent megtettek a bajba jutott devizahitelesekért az elmúlt hét évben.

Gaal Gergely, a KDNP képviselője a Momemtum Mozgalmat támadta felszólalásában, állítva, hogy a párt a civiltörvénnyel kapcsolatos aláírásgyűjtéssel a magyar lakosság biztonságát veszélyezteti.

Völner Pál válaszában az ellenzéki párt - Soros György magyar származású üzletember érdekében tett - kétségbeesett akciójának nevezte az aláírásgyűjtést.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője Guy Verhofstadtot, az EP liberális frakciójának vezetőjét kritizálta, aki nemrég azzal a kéréssel fordult az EP elnökéhez, hogy hívassa be Magyarország brüsszeli nagykövetét, a kormány nemzeti konzultációja miatt, amely az úgynevezett Soros-tervről szól. Dömötör Csaba válaszában úgy vélte, hogy Brüsszel az elmúlt hetekben jogi értelemben is megkezdte betonba önteni a betelepítési programot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×