eur:
394.38
usd:
370.1
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Személyiségfejlesztő tréningek 15 ezer embernek

A kormány az idén egymilliárd forinttal támogatja a szociális ágazatban dolgozók lelki egészségének megőrzését - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága.

A szociális munka napján kiadott közleményben ismertetik: a támogatás révén a következő három évben országszerte 15 ezren vehetnek részt személyiségfejlesztő foglalkozásokon. Egyenként 7 alkalommal, 30 órában lesz lehetőség a részvételre.

A közlemény hangsúlyozza: megújul a szociális ágazat képzési, továbbképzési programja, erre 12 milliárd forintot fordít a kormány. A projekt célja, hogy visszaadják a szakma rangját, valamint biztosítsák a szakmai megújulás lehetőségét, az innovációt és a perspektívát az ágazatban dolgozóknak.

A következő öt évben összesen 400 milliárd forintot szán a kormány a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi rendszer fejlesztésére - ismertették.

Az Emmi közleménye felidézi, az Országgyűlés tavaly decemberben döntött arról, hogy november 12-ét a szociális munka napjává nyilvánítja, és ez a nap munkaszüneti lesz az ágazatban dolgozóknak.

A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások területén jelenleg mintegy 93 ezren dolgoznak.

A kormány kiemelt célja, hogy erkölcsileg és anyagilag is támogassa az ágazat dolgozóit - hangsúlyozták, jelezve: 2018-ra az átlag bruttó kereset 60-62 százalékkal emelkedik az ágazatban a 2013-as bérekhez képest, az átlag bruttó bér a szociális szférában 2017-re 212 ezer forintra emelkedett, jövőre pedig 233 ezer forintra nő.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×