eur:
393.82
usd:
365.65
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A miniszterelnök szerint a közép-európai népek abban érdekeltek, hogy mindannyian erősek legyenek - a nap hírei

Megkezdődött a prémiummal és a kiegészítő emeléssel növelt novemberi nyugdíjak kifizetése. Franciaországban hárman megsérültek, amikor szándékosan járókelők közé hajtott egy autó.

A miniszterelnök szerint a közép-európai népek abban érdekeltek, hogy mindannyian erősek legyenek. Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezlet plenáris ülésén magyar nemzeti érdeknek nevezte azt, hogy a szomszédos országok erősek legyenek és velük Magyarország szintén erős államként gyümölcsöző kapcsolatot alakítson ki. A kormányfő kitért arra is, hogy erkölcsileg helyesnek és igazságosnak tartja a jelenlegi választási rendszert, ami a kabinet nem kíván változtatni.

A körforgásos gazdaság megvalósítását nevezte a jövő egyik nagy lehetőségének az államfő. Áder János egy fővárosi környezetipari és megújuló energiával foglalkozó kiállításon elmondta: ennek lényege, hogy az iparban és a mezőgazdaságban használt anyagokat különválasztják, máshogy dolgozzák fel és hasznosítják.

Megkezdődött a prémiummal és a kiegészítő emeléssel növelt novemberi nyugdíjak kifizetése, amely 2 millió 750 ezer embert érint. A bankszámlákra már megérkezett a pénz, a postások pedig jövő szerdától viszik ki a nyugdíjakat. Novák Katalin, család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár elmondta: a prémium legfeljebb 12 ezer forint lehet, ezt az összeget pedig mindenki megkapja, akinek legalább 80 ezer forint a nyugdíja.

Bővítette büki gyárát a Nestlé Hungária. A 20 milliárd forintos fejlesztéssel Európa egyik legnagyobb állateledel gyártó központjává vált a Vas megyei üzem. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a gyártócsarnok avatásakor úgy fogalmazott: a büki állateledel gyár bővítése növeli a stabilitást, tovább erősíti a magyar-svájci gazdasági kapcsolatokat és több lehetőséget kap a vállalat csaknem kétezer magyarországi beszállítója is.

A Nemzeti Bank előrejelzése szerint lassul a lakásárak emelkedése, idén átlagosan 12,9 százalékos növekedés várható. Az első fél évben országos szinten 15,3 százalékos volt az éves szintű drágulás, a fővárosi árak növekedésének dinamikája jelentősen lassult. A lakásárak növekedése egyelőre meghaladja az építési költségekét, ami kedvező a fejlesztőkre nézve, a munkaerőhiány ugyanakkor nehézséget okoz.

Négy év alatt százezer bérlakást és 25 ezer kollégiumi férőhelyet ígér a rászorulóknak a Párbeszéd Magyarországért. V. Naszályi Márta elnökségi tag azt mondta, hogy a méltó lakhatást alapvető emberi jogként kezelik. Kitért arra is, hogy mintegy 30 ezer hajléktalan él Magyarországon, miközben az üres lakások száma megközelíti a 380 ezret.

Kiterjesztené a tartós ápolást végzők időskori támogatását az Együtt. Spät Judit, az ellenzéki párt elnökségi tagja szerint nem elég az emberi erőforrások minisztere által jegyzett indítvány, amely havi 50 ezer forint nyugdíjkiegészítő támogatást adna azoknak, akik saját háztartásukban legalább húsz évig ápolták a gyermeküket. Az Együtt indítványozza, hogy azok is legyenek erre jogosultak, akik valamelyik másik közeli hozzátartozójukat ápolták.

Erősítené kétoldalú kapcsolatait Nagy-Britannia az uniós tagállamokkal, így Magyarországgal is - mondta a budapesti brit nagykövet. Iain Lindsay egy fővárosi fórumon kiemelte: a Brexit-tárgyaláson London célja, hogy megnyugtassa az ott munkát vállalt uniós állampolgárokat. Takács Szabolcs uniós ügyekért felelős államtitkár arról beszélt, hogy közös érdek a szoros együttműködés kialakítása az Egyesült Királysággal.

Ferenc pápa szerint nem szabad, hogy a nemzetközi kapcsolatokat a katonai erő, a kölcsönös megfélemlítés, a hadiarzenálokkal való hivalkodás uralja. A katolikus egyházfő a nukleáris leszerelésről tartott nemzetközi találkozón kijelentette, hogy a korlátlan fegyverkezési versenyre fordított kiadásokat inkább a szegénység elleni küzdelemre, a békére, egészségügyre, az emberi jogok védelmére kellene fordítani.

Járókelők közé hajtott egy autó a dél-franciaországi Blagnacban egy főiskola előtt. A gázolásban három kínai diák megsérült, közülük ketten súlyosabban. A rendőrök a helyszínen őrizetbe vették a kocsi vezetőjét, aki beismerte, hogy szándékosan hajtott a diákok közé, de az indítékai egyelőre nem ismertek.

Megnyílt a budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren. Az Európa tíz legszebb vására között számon tartott eseményen gazdag gasztronómiai kínálattal, zsűrizett kézműves és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorokkal várják a látogatókat december 31-ig.

Szombattól láthatja a nagyközönség a szerdán világra jött elefántborjút a Fővárosi Állat- és Növénykertben, az újszülött állat hím - mondta az állatkert főállatorvosa. A kiselefánt nevéről később közönségszavazással döntenek.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×