eur:
394.63
usd:
370.99
bux:
66441.19
2024. április 16. kedd Csongor
Lázár János: ez a hozzáállás elfogadhatatlan

Lázár János: ez a hozzáállás elfogadhatatlan

Magyarország elleni fellépésről, Soros György befolyásáról, a zaklatási ügyekről, a 3-as metróról is beszélt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján, a 103. Kormányinfón.

"A kormányzatban, a kormánypártokban és a Fideszben az emberi méltóságot tartják a legfontosabbnak, ami ebben az esetben az áldozatok védelmét jelenti - mondta kezdésként a Miniszterelnökséget vezető miniszter a zaklatási ügyekkel kapcsolatban. A jogszabályi környezet szerinte megfelelő, de ha az áldozatok javaslattal állnának elő, azt megfontolnák (cikkünk itt).

A Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium az év végéig kap 51 milliárd forintot határvédelemre. Jelenleg 600-700 illegális bevándorlót tart nyilván Magyarországon. Szó volt arról is, hogy tudják, hogy a határvédelemben korábban részt vevő alvállalkozók még nem kapták meg a jogos pénzüket – Orbán Viktor külön kérte, hogy ezt a kérdést rendezzék.

Lázár János közölte: Soros György (a „szponzor”, ahogy a miniszter mondta) hamarosan Brüsszelbe látogat. „Fel sem tételezi”, hogy ezért gyorsultak fel az események és ezért akarják Magyarországot megint az Európai Parlament szégyenpadjára ültetni – mondta, utalva arra, hogy az egyik liberális csoport újabb bizottsági meghallgatást kezdeményezett Magyarország ügyében. Később egy újságíró kérdésére Lázár János azt mondta:

Brüsszel azzal indokolta a válaszadási idő lerövidítését, hogy mi magyarok vagyunk,

Magyarországot meg kell rendszabályozni. Szerinte ez elfogadhatatlan.

„Nem tudom, hogy ez igaz-e, de rengeteg hír látott napvilágot arról, hogy milyen nagy Soros befolyása Brüsszelben” - jelentette ki a miniszter. A kormány azt kérte Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy készítsen jelentést arról, Soros György hálózata jelent-e veszélyt Magyarországra, és ha igen, milyet.

A Soros-jelentés első változatát a következő kormányülésen beszélik meg.

Az Európai Bizottság Lázár János szerint kettős mércét alkalmaz Magyarországgal szemben, és olyan válaszadási határidőket szab Magyarországnak, ami irreális – utalt arra, hogy ezért - bár tudnának – nem válaszolnak az EB által kiszabott 30 napos határidőn belül a kötelezettségszegési eljárást érintő, a civilekkel kapcsolatos kérdésekre.

A Ferencváros-Debrecen mérkőzésen történt erőszak kapcsán kijelentette: ez rendőrségi ügy. A kormány elvárása a rendőrséggel szemben, hogy kormányzati közbenjárás nélkül is a legszigorúbban járjanak el. „A rendőrségnek kőkeményen kell fellépnie, megengedhetetlen, ami történt”. Azt szeretnék, hogy a sportesemények családi programok legyenek.

Lassan haladnak a Várban a kormányzati beruházások – ismerte el Lázár János, aki csak annyit jelentett ki ezzel kapcsolatban, hogy jövőre minden elkészül.

A 3-as metró akadálymentesítése kapcsán Lázár János kijelentette: semmi nem tiltja, hogy a fővárosi önkormányzat saját forrásból megvalósítsa a beruházást. Az akadálymentesítés amúgy az önkormányzatok feladata – tette hozzá a miniszter, leszögezve: a kormány az eddigi támogatás kifizetésével (137 milliárd forint) megtette, amit megtehetett, és ezt részben a nem budapesti adófizetők pénzéből tette. Szerinte pontosan tudják, hogy a fővárosnak mennyi pénze van, és sok önkormányzatnak pihen pénze bankszámlákon.

Az elsétálási joggal kapcsolatban kijelentette: ennek bevezetését nem bírná a magyar bankrendszer. Az ilyen helyzetbe került emberek megsegítésére ők az árverési szabályt vezették be, vagyis ha valakinek elárverezik a házát, a piaci ár 90 százaléka alatt nem lehet eladni. Ez szerinte nagyon nagy támogatás az érintetteknek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×