eur:
393.82
usd:
365.52
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Sikeres volt a kötvénycsere - lapszemle

Gond lehet a földbérletek elszámolásával – közli a Magyar Nemzet. Erős dámvadszezont hozott Magyarországon az ősz – írja a Magyar Idők.

Erős dámvadszezont hozott Magyarországon az ősz – közli a Magyar Idők. A lap kiemeli, hogy hazánkban az erdősítés és a mezőgazdasági struktúra változása nyomán nőtt a dámvadállomány létszáma az elmúlt évtizedekben. A dámbikákat november végéig lehet még vadászni a hazai erdőkben.

Gond lehet a földbérletek elszámolásával – közli a Magyar Nemzet. Peres ügyekhez vezethet ugyanis a földpiacon, hogy a Budapesti Értéktőzsde az augusztusi gabonapiaci átlagárról az idén nem tett közzé tájékoztatást. A hiányzó ár azért jelent gondot, mert a földtulajdonosok és a bérlők között bevett gyakorlat, hogy szerződéseikben nem előre rögzített földbérleti díjat állapítanak meg, hanem aranykoronánként egy bizonyos mennyiségű termény ellenértékét kötik ki díjként.

A Világgazdaság szerint bő negyven százalékkal nőtt a vállalati hitelpiac 2017 első kilenc hónapjában az egy évvel korábbihoz képest, miközben a céges hitelek egyre nagyobb aránya hosszú lejáratú. Szeptember végére a vállalati hitelek állománya közel kétéves csúcsra ugrott a Magyar Nemzeti Bank friss statisztikai adatai alapján.

A Potfolio szerint hatalmas sikerrel cserélte le dollárkötvényeit euróalapú papírokra Magyarország októberben, az akció jelentős megtakarítással járt. Ezen felbuzdulva pedig egyáltalán nem kizárt, hogy jövőre is megismétlik a mutatványt. Elvileg a mozgástér adott, hiszen egyrészt bőven van még lecserélhető kötvény, másrészt a devizalejárat sem jelentős, így a piac "elbírna" egy ilyen lépést.

Megvágja az Opel az új autók listaárából adott kedvezményeket – egyebek között erre készül az autógyártó a Napi.hu Frankfurter Allgemeine Zeitung-ra hivatkozó cikke alapján. A portál megjegyzi: nem meglepő, hogy a PSA racionalizálni szeretné az Opel működését, miután átvette a céget a General Motorstól. A gyártó a jövőben a korábbinál kevesebb modellt tart majd a kínálatában és azokra koncentrál, amelyeken nagyobb profitot tud realizálni.

A Magyar Időkben arról olvashatnak, hogy noha terjednek az otthonokban az úgynevezett okosmegoldások, sőt hazánkban is hívószó lett az okoslakás, számos biztonsági veszélyt rejtenek magukban e kényelmi lehetőségek. Szakértők szerint ráadásul az sem egyértelmű, mi számít okoslakásnak, a technológiai fejlődés mellett pedig a gyors elévülési idő is kérdésessé teszi a beruházások indokoltságát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×