eur:
393.81
usd:
365.07
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Az egészségügy és a Soros György is téma volt a parlamentben

Az egészségügy helyzete, a devizahiteleseknek nyújtott segítség és az illegális bevándorlás is szóba került az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője emlékeztette a kormány tagjait, hogy az egész nemzetet kellene szolgálniuk, holott - mint mondta - csupán azért dolgoznak, hogy a szűk uralkodó elit élete jobb legyen, miközben mindenki mást lenéznek.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára válaszában aláhúzta, hogy akkor lehet igazságos az ország, ha mindenkinek lehetőséget ad a jobb életre, ennek jegyében nőtt 2010 óta 62 százalékkal a nettó átlagkereset, míg az MSZP időszakában jobban megérte segélyből élni, mint dolgozni.

Szél Bernadett, az LMP frakcióvezetője a kormány egészségpolitikáját támadta, mert úgy látta, hogy a kormány fizetőssé tette az egészségügyet, hiszen akik tehetik, saját vagyonukból finanszírozzák ellátásukat, ám félmillió embernek nincs háziorvosa, egyre hosszabbak a kórházi várólisták és egész Európában nincs annyi daganatos megbetegedés, mint Magyarországon.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára az egészségügyi dolgozók béremelésének ismertetésével érvelt, majd rámutatott, hogy a Fidesz akadályozta meg 2008-ban, hogy fizetőssé tegyék az egészségügyet, a kórházi várólistákat pedig csökkentették 2012 óta.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselője a kormány devizahiteleseknek nyújtott segítségét kevesellte, állítva, hogy a kormány lepaktált a bankszövetséggel és piaci árfolyamon forintosította a hiteleket.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára válaszában kiemelte, hogy nem a Fidesz kormányzása alatt alakult ki a devizahiteles probléma, amit az árfolyamgát, a végtörlesztés, és a Nemzeti Eszközkezelő révén kezeltek, most pedig meghosszabbítanák a kilakoltatási moratóriumot is.

Hollik István a KDNP részéről Soros György amerikai üzletembert állítólagos tervét támadta a DC Leaks által nemrég nyilvánosságra hozott iratok alapján, amire Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára aláhúzta, hogy a kormány senkinek nem engedi, hogy a magyar emberek biztonságát veszélyeztesse.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője arra hívta fel képviselőtársai figyelmét, hogy az Európai Parlament egyik bizottsága már elfogadta a bevándorlók tagállamok közötti áthelyezésének új eljárásrendjét, amire Dömötör Csaba aláhúzta, hogy két éve van napirenden Brüsszelben a felső korlát nélküli kötelező áthelyezési mechanizmus, de ezzel a döntéssel megkezdődött a betelepítési terv végrehajtása, holott senki nem hatalmazta fel erre az uniós vezetőket.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×