eur:
394.1
usd:
370.28
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma
Edvi Péter: előfordul, hogy mindkét oldal túlzásba viszi a menekültezést

Edvi Péter: előfordul, hogy mindkét oldal túlzásba viszi a menekültezést

Az emberek sokkal segítőkészebbek, mint korábban - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke. Beszámolt arról is, hogy 41 önkéntes orvos töltött egy hetet Erdélyben gyerekeket, nőket vizsgálva. A szervezet magyar orvosai 6200 vizsgálatot végeztek el.

Erdélyben, pláne a kis hegyi falvakban gyakorlatilag nincsenek szűrővizsgálatok. Ezért jár ide rendszeresen Magyarországról a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat – mondta a szervezet elnöke.

„Mi célzottan elsősorban kisebb falvakba járunk, ahol tudjuk, hogy van családorvos, talán körzeti orvos is, de nekik nincs a programjában, hogy szűrővizsgálatokat végezzenek. A szemészünk például mintegy harminc gyereknek írt fel szemüveget, ez egy pofonegyszerű vizsgálat.”

Vannak olyanok, akit azért ültetnek az iskolába a hátsó padba, mert butának, lassúnak találják, pedig az a legfőbb probléma, hogy rövidlátó – mondta Edvi Péter.

„Igazából arról szól csak a történet, hogy nem lát.

Ha felírnak neki egy szemüveget, onnantól kezdve jól tanul.”

A szervezet 26. éve jár Erdélybe különbözős szűrővizsgálatokat elvégezni, segíteni a helyi orvosoknak. A szolgálat elnöke azt mondta, azóta jelentősen fejlődött a román egészségügy, a kórházak többsége viszonylag jól felszerelt, az orvosok elvándorlása azonban ott is probléma.

„Általában tíz autóval megyünk, a nőgyógyászati kamion Szentmártonban állt egész héten, a fogorvosi busz pedig egy másik helyszínen volt. Az ottani munka kicsit lassabb, mint egy szűrővizsgálat. Most összesen 41-en voltunk.”

Most hatan a két buszban dolgoztak, a többiek pedig faluról falura járva vizsgálták a gyerekeket – mondta Edvi Péter a szervezet elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Segítségtől a kampányfogásig

Az emberek általában segítőkészek a menekültekkel – jelezte Edvi Péter, hozzátéve, hogy mostanában erről már többet is beszélnek, de félelmek is megjelentek.

„Megértem, hogy egy szegény család, amelyiknek azt mondják, elveszhet a lehetőség, hogy valaha is lesz munkája, jobban megijed, mint egy bankár, aki milliókat keres."

Edvi Péter megjegyezte, hogy a menekültkérdés választási kampánytéma is lett, ezért áprilisig sűrűn hallunk még róla.

„Az is előfordul, hogy mindkét oldal túlzásba viszi.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke kiemelte, abban igaza van a kormánynak, hogy az, ha több százezer ember érkezik az országba kontrollálatlanul, az hatalmas probléma.

„A gyermekmentő mindenkivel foglalkozik, aki nagy bajban van, menekültekkel is.

Ha nincs rá program, kimegyünk magánemberként.”

Edvi Péter megjegyezte, a menekültek között meglepően sok a fiatalember.

„Nem az volt a jellemző, hogy bajban lévő családok összeálltak, hanem 70-80 százalékban 20-30 év körüli emberek indultak el.”

Az teljesen normális kívánság, hogy a határon regisztráltassák magunkat, ne százezrével hirtelen az ország közepén teremjenek - fogalmazott a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×