eur:
393.5
usd:
364.48
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Fegyver nélkül is élettelenné lehet tenni egy országot

Fegyver nélkül is élettelenné lehet tenni egy országot

Nincs tökéletes védelem az interneten, de a világháló és informatikai rendszerek biztonságtudatos használatával csökkenthető a sérülékenység – mondta az InfoRádiónak Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság ügyvezető igazgatója.

A szervezet „Félelem és Védelem” címen rendezett konferenciát a témában Szegeden. A informatikai biztonság jelentőségét jól mutatja, hogy életünk minden területe megjelenik az infokommunikációs térben, és ez a világ gyorsuló tempóban csak fejlődni fog – magyarázta a szakértő.

"Olyan technikai és technológiai környezet vesz körül bennünket, ahol - persze a szakértők kivételével -

gyakorlatilag fogalmunk sincs arról, hogy mi minden probléma merülhet föl".

A biztonságtudatosság viszont már felhasználói szinttől nagyon fontos dolgokra tud rávilágítani, és ezzel nem kell attól tartanunk, hogy az egész életünk bizonytalan környezetben zajlik.

A saját és a családja biztonságát megteremteni kívánó ember azonban nem mehet biztosra. "Teljes biztonság ugyanúgy nem létezik az internet világában, és az infokommunikációs térben, mint ahogy a hagyományos terekben sem. Az ajtó bezárása sem biztosíték arra, hogy nem törnek be a lakásunkba."

Az a hír járja, hogy Észak-Korea hekkerei meg tudnák állítani az életet az Egyesült Államokban, mindezt az elektromos hálózat és egyéb közszolgáltatások megbénításával – figyelmeztet Alföldi István. Tehát nem az egyéni adatainkra "hajtanak", hanem a központi nagy adatrendszerek működését hekkelik meg.

„Lehet tehát egy olyan háborút vívni, ahol egyetlen fegyver sem dördül el,

mégis tökéletesen alkalmatlanná válik a világ az életre."

Tökéletes biztonság tehát nincs, arra azonban van lehetőség, hogy a felhasználók életüknek kizárólag azon részét osszák meg a nyilvánossággal, amelynek megosztása számukra is elfogadható. Éppen ezért a társaság egy ingyen letölthető – Informatikai biztonság közérthetően című – könyvet adott ki.

A rendszerek legsérülékenyebb része ugyanis az ember, részben mint magánember, részben pedig mint dolgozó, hivatalba járó, aki a saját cégének az informatikai rendszerét használja, és ha valamit rosszul csinál, akkor oda azonnal be lehet törni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×