eur:
394.3
usd:
369.52
bux:
65275.15
2024. április 19. péntek Emma

Az Orbán-tervről beszélt a Jobbik

A Jobbik szerint a párt ellen indított támadások az Orbán-terv részei, amelynek az a célja, hogy ellehetetlenítse a Jobbik kampányát. A Fidesz viszont úgy látja, hogy a Jobbik néhány plakátért cserébe eladta pártot Simicska Lajosnak.

A Fidesz arra használja a hatóságokat, hogy megőrizze a hatalmát - mondta az Országházban tartott sajtótájékoztatóján Volner János, a Jobbik parlamenti frakcióvezetője.

"Az Állami Számvevőszék egy elvileg ötnapos törvényi határidővel bíró adatbekérést másnap reggel kilenc órára próbált a Jobbikkal teljesíttetni. Ennek eleget tenni természetesen fizikai képtelenség. Majd még a határidő lejárta előtt közleményt adott ki, maga is politikai nyilatkozatot tett a Fidesz mellett, és ügyészségi ügyet kreált egy egyszerű adatszolgáltatási kötelezettségből".

Hozzátette: a Jobbiknak semmilyen takargatnivalója sincs, hiszen a kampányköltéseikkel minden alkalommal elszámoltak. Szerinte "fontos látni azt, hogy Magyarországon a Fidesz már felszámolta a sajtószabadságot, most a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának korlátozásán dolgozik".

Volner János az Állami Számvevőszék vizsgálatát és a kormányhivatalok plakáteltávolításait is az úgynevezett Orbán-terv részének tartja.

"A Jobbik látja kibontakozni az Orbán-tervet. Ennek értelmében csak a kormány és ezen keresztül a Fidesz kampányolhat, másnak köztéri óriásplakátok kihelyezésére ne legyen lehetősége. Az összes hivatalt, hatóságot ennek érdekében, saját hatalmi céljai érdekében használja föl a Fidesz. Szintén az Orbán-terv része, hogy erővel támadnak az ellenzékre, és a fő kihívó erőt, a Jobbikot megpróbálják ellehetetleníteni. Most már azt is felvetették, hogy a Jobbik betiltásra fog kerülni".

A Fidesz szerint a Jobbik néhány plakátért cserébe eladta pártot Simicska Lajosnak, és ezzel illegális pártfinanszírozási botrányba került. A törvényeket mindenkinek be kell tartania - olvasható a kormánypárt közleményében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Kezd magára találni a forint

Kezd magára találni a forint

A hajnali órákban toltak egy szintet a forint euróval szembeni árfolyamán, melynek nyomán a kurzus a 394-es szintről a 396-os szint közelébe ugrott, majd legalább olyan gyorsan szúrt vissza a nyitószintig. Délelőtt viszont lassan tovább veszített értékéből a magyar deviza, de délután az euró dollárhoz képesti erősödését a forint is lekövette. Az izraeli válaszcsapás hírére a befektetők ismét kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×