eur:
394.67
usd:
370.75
bux:
65427.32
2024. április 19. péntek Emma

Elmarasztalták Magyarországot

Elsőfokú ítéletében elmarasztalta kedden Magyarországot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), mert megítélése szerint a magyar hatóságok 2010-ben indokolatlanul tiltottak be egy tüntetést, és ezzel megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének gyülekezési szabadságról szóló cikkét.

Az ügy előzménye, hogy Körtvélyessy Zoltán 2010. április 17-ére tiltakozást szervezett a budapesti Venyige utcai börtön elé, hogy felhívja a figyelmet az általa "politikai fogolynak" nevezett Budaházy György és társai helyzetére. A rendőrség azonban nem engedélyezte a tüntetést arra hivatkozva, hogy a demonstráció akadályozná a forgalmat, amely más útvonalon nem lenne biztosítható.

Körtvélyessy az ügyben bírósághoz fordult, mondván, hogy a rendőrség politikai okokból tiltotta be a rendezvényt, a kérdéses utca ugyanis elég széles, a mintegy kétszáz tüntető nem okozott volna komolyabb fennakadást.

A strasbourgi bírói fórum kedden megállapította, hogy a magyar hatóságok aránytalanul korlátozták a gyülekezési szabadságot, és ezért 1000 euró (310 ezer forint) perköltséget ítélt meg a panaszosnak.

Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az európai emberi jogi egyezmény előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni akkor, ha a panaszos minden hazai jogorvoslati lehetőséget kimerített.

A keddi ítélet egyelőre nem jogerős; Körtvélyessy és a magyar állam is fellebbezhet.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthattunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken ugyan a kezdeti aggodalmakat követően nagyobb esés volt várható, a nyitásra azonban jelentősen javult a hangulat. Alapvetően az egész héten rossz hangulat uralkodik a világ tőzsdéin, az izraeli válaszcsapást már beárazták egy bizonyos mértékig a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×