eur:
393.77
usd:
365.46
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Fordulat a nagy botrányt kavart étolajos, kitiltási ügyben

Megkezdődött a megismételt elsőfokú büntetőper T. Viktor András ellen hivatali befolyással üzérkedés miatt szerdán a Fővárosi Törvényszéken. A férfi a vád szerint azt mondta a Bunge Zrt. lobbistájának, kétmilliárd forintért el tudja intézni, hogy csökkentsék az étolaj áfáját. A vádlottat az ügy miatt kitiltották az Egyesült Államokból.

A törvényszék szerdai közleményében felidézte: a Fővárosi Főügyészség 2015 decemberében emelt vádat T. Viktor ellen vesztegetést színlelve elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt.

A főügyészség akkor arról tájékoztatott, hogy

  • az amerikai tulajdonú étolajgyártó, a Bunge Zrt. 2012-ben megbízta az egyik kommunikációs ügynökség vezető tanácsadóját, lobbizzon az étolaj áfájának csökkentéséért.
  • A lobbista korábbról már ismerte T. Viktort, aki 2014 májusában kormányzati kapcsolataira hivatkozva azt állította neki, kétmilliárd forintért eléri, hogy az áfa mértéke 27-ről 5 százalékra csökkenjen.
  • Azt mondta, a kétmilliárd forintot egy ismert emberhez kötődő alapítvány vagy egy cég részére kell kifizetni.
  • A vád szerint a vádlott ezzel azt a hamis látszatot keltette és azt akarta elhitetni, hogy vezető hivatalos személyeket veszteget meg.
  • Miután a lobbista értesítette az Egyesült Államok nagykövetségét a korrupciós ajánlatról, a külképviselet arra kérte őt, juttassa el azt az üzenetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, hogy ha nem javul a korrupciós ügyek felderítésének hatékonysága Magyarországon, akkor Washington "lépéseket fog tenni".
  • Emellett az Egyesült Államok nagykövetsége a vádlottat kitiltotta területéről, automatikus vízumjogosultságát visszavonta.

Korábbi részletek

A vádiratban szereplő ajánlattétel egy az Iparművészeti Múzeumban 2014 májusában tartott rendezvényen történt - tudósított korábban az MTI. Itt az amerikai étolajgyártó cégnek dolgozó lobbista vallomása szerint a vádlott felajánlotta, hogy kétmilliárd forint ellenében, amelyet több számla ellenében "a Századvég csoporthoz tartozóan kellene kifizetni", eléri, hogy a kormány - megfelelő feltételek teljesülése esetén - stratégiai partneri megállapodást kössön az élelmiszeripari vállalkozással, az étolaj áfája 27-ről 5 százalékra csökkenjen, valamint, hogy a Bunge versenytársának áfaigénylését az adóhatóság visszatartsa.

A törvényszéknek most, az új eljárásban meg kell állapítania, hogy a vádlott üzenetet közvetített-e és mi volt annak a tartalma, vagy csak a személyes véleményét közölte a tanúval.

Az ajánlattal kapcsolatban úgy tudni, hogy az sok konkrét részletet tartalmazott, ezért felmerült, hogy azok egy, az iparágat jól ismerő forrástól származhattak.

A törvényszék 2016 júniusában a vádlottat bűnsegédként, vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt két év börtönre ítélte, amelynek a végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője pedig felmentésért, illetve új elsőfokú eljárás lefolytatásáért fellebbezett. A Fővárosi Ítélőtábla 2017 áprilisában hatályon kívül helyezte az ítéletét és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.

A táblabíróság határozatának megfelelően az eljárást a tárgyalási szaktól kell megismételni. Így újból ki kell hallgatni a vádlottat, valamint a másodfokú bíróság által megjelölt tanúkat is annak érdekében, hogy a bíróság megalapozott döntést hozhasson - írták.

A Fővárosi Törvényszék az első tárgyalási napon ismertette a korábbi ítéleteket és meghallgatta a vádlottat.

Az eljárás december 6-án tanúmeghallgatásokkal folytatódik.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×